A női bajnoki fináléban folytatódik az emlékezetes csata

Vágólapra másolva!
2008.04.29. 14:51
Címkék
Április 30-án, szerdán kezdődik a női NB I Liga döntője, amely az egyik csapat harmadik győzelméig tart. A Nyíregyháza–Vasas párosítás garancia arra, hogy remek színvonalú meccseket láthatnak majd a szurkolók, hiszen a két együttes parádés mérkőzést játszott néhány héttel ezelőtt a Magyar Kupa döntőjében. Akkor 3:2-re nyert a Vasas, de a 118:118-as pontarány is jelzi, hogy szinte egyáltalán nem volt különbség a két kiváló csapat között!
A kupadöntőben emlékezetes csatát vívott egymással a Vasas és a Nyíregyháza, most a bajnoki fináléjában ismét szembekerültek egymással
A kupadöntőben emlékezetes csatát vívott egymással a Vasas és a Nyíregyháza, most a bajnoki fináléjában ismét szembekerültek egymással
A kupadöntőben emlékezetes csatát vívott egymással a Vasas és a Nyíregyháza, most a bajnoki fináléjában ismét szembekerültek egymással
A kupadöntőben emlékezetes csatát vívott egymással a Vasas és a Nyíregyháza, most a bajnoki fináléjában ismét szembekerültek egymással

„A kupadöntőben nagyon jók voltunk, örülnék, ha meg tudnánk ismételni azt a teljesítményt, mind a játék képét, mind az eredményességet tekintve” – mondta Jókay Zoltán, a Vasas edzője.

„Az elődöntő egy kicsit döcögősen indult, az első meccs görcsösre sikeredett. A másodikon másfél szettig tudtunk jól játszani, onnan viszont mintha elaludtak volna a lányok, azt hitték, hogy könnyen megadja magát a Gödöllő. Hát nem így lett. A harmadik találkozón rátaláltunk a saját játékunkra és végig tudtunk koncentrálni. Jó lenne, ha így folytatnánk a döntőben is. Itt már nincs min spórolni, hiszen már csak egy ellenfél van és már csak erre a három, négy vagy öt mérkőzésre kell készülnünk.”

Azt Jókay Zoltán is elismerte, hogy nagyon jó és összeszokott csapat a nyíregyházi, hiszen az együttes gerince már régóta együtt játszik. Néhány hete a korábban sérült Merkószki Tünde is felépült, így még több variációs lehetősége van Ludvig Zsolt edzőnek.

„A szabolcsiak erőssége mindig a jó nyitásfogdás, abból jól és gyorsan tudnak támadni – folytatta a Vasas trénere. – Ezen felül sokat számít náluk Erdősné, Katona Brigitta és persze Natalija Akimova, aki úgy tudja szétosztani a labdákat, hogy elég nehéz helyzetbe hozza az ellenfelet. Gyengeséget nem nagyon tudok említeni a címvédő szabolcsiakkal kapcsolatban, mert tényleg egy nagyon összeszokott és egységes csapat, és még az is mellettük szól, hogy hazai pályán kezdenek.”

A nyíregyháziak a Magyar Kupában nem tudtak élni pályaelőnyükkel, ezért érthető, hogy fűti őket a visszavágás vágya, és szerdán mindenképpen szeretnék megtenni az első lépést az aranyérem felé vezető úton.

„Meggyőző fölénnyel jutottunk döntőbe a BSE ellen, az első meccsen a vártnál könnyebben sikerült megtörni ellenfelünket, és bár vesztettünk játszmát idegenben, a harmadik találkozón biztosítottuk a továbbjutást” – mondta Ludvig Zsolt, a Nyíregyháza edzője.

A tréner hangsúlyozta: a Vasas elleni párharc más lesz, mint a BSE elleni elődöntő volt, mert a városmajoriak hullámzó teljesítményt nyújtottak, az óbudaiak viszont minden bizonnyal sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek.

„A Vasas stabilabb, rutinosabb, tapasztaltabb játékosokból áll, többre lesz szükségünk ellenük, mint az előző párviadal során a BSE ellen – vélekedett Ludvig.

„Az elődöntőben meccsről meccsre stabilabbak voltunk. Videón néztem a Vasas elleni Magyar Kupa-döntő felvételét, de egy idő után nem tudtam a lényegre, az elemzésre koncentrálni, amikor, mert magával ragadott a hangulat, a játékosoknak pedig elkezdett izzadni a tenyere, ismét az egekig szökött az adrenalin szint! Hasonló jellegű, ugyanolyan színvonalú, élvezetes, izgalmas, szoros csatát várok a bajnoki döntőben is. Szerintem az nyeri az aranyérmet, aki jobban bírja idegekkel a sorozatterhelést, aki jobban be tudja tartani az edzői utasításokat, és aki kevesebbet hibázik” – tette hozzá.

NB I LIGA, NŐK

Döntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Április 30., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda
Május 2., 17.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK-Nyíregyháza
Május 4., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda
Május 6., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK Nyíregyháza (ha szükséges)
Május 8., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda (ha szükséges)
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
4 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
5 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
6 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
13 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
13 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
20 perce
Ezek is érdekelhetik