A BSE női röplabdázóinak slágere: egy szett, és más semmi

Vágólapra másolva!
2008.04.20. 00:39
Címkék
A címvédő Betonút-NRK-Nyíregyháza az első, elvesztett szett után ugyanolyan remekül röplabdázott a BSE-FCSM elleni elődöntő második meccsén, ahogyan a csütörtöki első meccsen. A 3:1-es szabolcsi siker azt jelenti, hogy az NRK a hétfői harmadik összecsapás megnyerésével bejuthat a fináléba.

Az elődöntő első mérkőzését hazai pályán 3:0-ra nyerte a Nyíregyháza. A fővárosiaknál hozzáállásbeli problémák is voltak, és a nyitásfogadásuk is csapnivaló volt, csak egy játékrészben tudták megnehezíteni a szabolcsiak dolgát, de a második szettet játszmalabdáról elbukták. Az a találkozó arról marad emlékezetes, hogy elenyészően kevés nyitásrontás volt, ráadásul szinte minden szerva erős, pontos és taktikus volt.

A második mérkőzést mindkét csapat jól kezdte, a lelkes BSE az első technikai idő után ellépett néhány ponttal. Jól működtek ekkor a blokkok, célba találtak a pontos, erős ütések, ezért Ludvig Zsolt, a címvédő Nyíregyháza edzője 18:14-nél időt kért. A hazaiak motiváltabban röplabdáztak, mint a szabolcsi megyeszékhelyen, és nyitásfogadásban is kevesebbet hibáztak.

Amikor Németh Zsuzsanna blokkjáról visszapattant Erdősné Balogh Erika ütése, Ludvig edző megint rövid szünetet rendelt el (21:15). Két Katona Brigitta pont és egy Erdősné ásznyitás következett, ekkor Farkas Mihály, a BSE trénere kért időt (21:18). A hajrában sem adta fel a küzdelmet az NRK, de a BSE magabiztos röplabdájával a maga javára döntötte el a szettet (25:20, 1:0)

Amilyen jól játszottak a fővárosiak az első felvonásban, olyan pocsékul kezdték a második részt. Az örökifjú Natalija Akimova nyitásaival megszenvedtek a hazaiak, akiknek a hozzáállásával továbbra sem volt gond, a szervafogadásukkal annál inkább… 0:5 után riválisa nyomában eredt a városmajori együttes, de a vendégek nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, féltve őrizték vezetésüket a buta hibákat vétő BSE ellen. Farkas Mihály 6:12-nél időt kért, de játékosai továbbra sem tudták megtörni a nyírségiek jó mezőnyvédekezését.

A folytatásban is jó blokkokkal és védhetetlen Erdősné-bombákkal menetelt az NRK (10:16). Ebben a játszmában csütörtöki önmagukat idézték a fővárosiak, akik 12:20 után hiába kezdtek felzárkózni Farkas Virág ügyes nyitásaival (ekkor Ludvig Zsolt gyorsan időt kért), kétség sem férhetett a Nyíregyháza részsikeréhez (19:25, 1:1).

A szabolcsiak lendülete nem tört meg, a harmadik szettet is jól kezdték. Buta hibáikkal, bárgyú figyelmetlenségeikkel a hazai játékosok is besegítettek a Nyíregyházának a pontszerzésben, de néhány jó szervának köszönhetően az első technikai szünetben még csak kétpontos hátrányban voltak (6:8). A lelkes, önfeláldozó nyírségiek feladójuk, Akimova vezérletével meneteltek az újabb részsiker felé. Parádés mezőnyjátékukkal és jó szerváikkal felőrölték a BSE ellenállását. Farkas Mihály 11:14-nél időt kért, de a második technikai időre eldőlt a játszma (11:16).

Változatos, figuratív röplabdával szórakoztatta a közönséget az NRK, a hazaiak nem tudtak lépést tartani a lendületes örömjátékot produkáló látogatókkal. Farkas edző 12:18-nál megint időt kért, de ekkor már túl nagy volt a hazaiak hátránya, esélyük sem volt a fordításra, nyitásfogadásuk egyébként is katasztrofális volt (16:25, 1:2).

A szabolcsi fölény a várakozásoknak megfelelően a negyedik etapra is megmaradt. Farkas Mihály edző 2:6-nál időt kért, mert elkedvetlenedő együttese egyik gyermeteg hibát követte el a másik után.

A másik oldalon Erdősné, Katona, Merkószki és Botos is szórta a pontokat, Akimova és Fekete Krisztina pedig hasznos, stabil, megbízható teljesítményt nyújtott. 7:13-nál jött egy újabb Farkas Mihály időkérés, de a teljesen szétesett BSE-n ez sem segített (14:25, 1:3). A nyíregyháziak teljesen megérdemelt győzelmet arattak, összesítésben 2:0-ra vezetnek, s ha hétfőn is nyernek, bejutnak a bajnoki döntőbe.

NB I LIGA, NŐK, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

BSE-FCSM–Betonút-NRK-Nyíregyháza 1:3 (20, –19, –16, –14)
Városmajor, 150 néző. Játékvezetők: Mocsnik, Donkó
BSE: Török 4, Kovács E. 9, Németh Zs. 9, Takács Zs. 10, Lengyel V. 15, Kovács T. 10. Csere: Tóth A. (liberó), Kiss B., Földesi, Farkas V. 2. Edző: Farkas Mihály
Nyíregyháza: Akimova 9, Erdősné 11, Merkószki 10, Katona 18, Botos 8, Szakmáry 4. Csere: Kiss R., Miklai 1, Bodnár, Fekete K. 4. Edző: Ludvig Zsolt
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 16:13, 20:15, 23:19. 2. játszma: 0:5, 6:8, 10:16, 12:20, 18:23. 3. játszma: 6:8, 11:16, 14:20, 15:23. 4. játszma: 3:8, 10:16, 12:20, 13:23.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Nyíregyháza javára.

EDZŐI NYILATKOZATOK
Farkas Mihály: – Más ritmusban játszottunk, mint csütörtökön, de sajnos a fiatalságunkból adódóan döntő szituációkban buta hibákat vétettünk, s ez elég volt az egyes szettekben a Nyíregyháza részsikeréhez.
Ludvig Zsolt: – Fontos volt ma is, hogy a kellő pillanatokban jól koncentráltunk, folyamatosan őröltük fel a BSE ellenállását. Javult a támadási és védekezési eredményességünk is.

További eredmények

Elődöntő, 2. mérkőzés
Vasas Opus-Via Óbuda–TEVA-Gödöllői RC 3:2 (20, –23, 22, –17, 15). Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Vasas javára.
Az 5–8. helyért, 2. mérkőzések
Békéscsabai RSE–Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:2 (–19, 22, –19, 23, 14). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Békécsaba javára.
Angyalföldi DRC–BITT-Kaposvári NRC 1:3 (–35, –22, 19, –22). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:0, a Kaposvár javára.

A további program

Elődöntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Április 21., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM
Április 23., 18.30: BSE-FCSM–Betonút-NRK-Nyíregyháza (ha szükséges)
Április 25., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM (ha szükséges)

Április 21., 18.00: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda
Április 23., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–TEVA-Gödöllői RC (ha szükséges)
Április 25., 16.30: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda (ha szükséges)

Az 5–8. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Április 21., 17.00: Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Békéscsabai RSE
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
4 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
6 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
6 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
13 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
13 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
20 perce
Ezek is érdekelhetik