Nehéz, de nem lehetetlen feladat előtt áll a nemzeti csapat

Vágólapra másolva!
2007.11.20. 22:29
Címkék
A női után hamarosan a férfi röplabda-válogatott is olimpiai előselejtező meccseket játszik – remélhetőleg több sikerrel, a hölgyek ugyanis a néhány héttel ezelőtt rendezett eindhoveni torna utolsó helyén végeztek.
Jövő szerda és vasárnap között Szombathely lesz a férfitorna helyszíne, amelyen a magyar csapat mellett Belgium, Dánia, Észtország, Finnország és Lengyelország lesz jelen. Említettek közül messze a lengyel alakulat a legerősebb, elvégre vb-ezüstérmes, ám mégsem az egyetlen nagyágyú: a finn társulat például Eb-negyedik. „A legfontosabb, hogy egyáltalán képesek vagyunk megrendezni egy ilyen tornát – kezdte Demeter György szövetségi kapitány. – Nagy öröm ez, hiszen jó meccsekre van kilátás, és a külföldön játszó, sikeres légiósainkat is láthatjuk majd.”A nagy kihívást jelentő torna előtt péntek este és szombat délután Szlovákia ellen gyakorol a magyar válogatott Dunaújvárosban, ahol kedden kezdte meg a felkészülést.„A két edzőmérkőzés után következik az utolsó keretszűkítés, azaz két játékos ismét tartalék lesz – folytatta a kapitány. – Szlovákia ellen az a cél, hogy kicsit összeszokjunk, és felmérhessem, ki milyen formában van valójában, bár a válogatás alapelve volt, hogy az illető rendszeresen játsszon klubjában. Lengyelország az abszolút favorit, ami a felhajtáson is látszik: kétszáz jegyet igényeltek a szövetségtől, és minden meccset közvetít majd a lengyel televízió, nem csak a sajátjaikat. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de lehetetlen nem létezik, hazai pályán tornagyőzelemre kell törekednünk!”

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE

Feladók: Koch Róbert (Catania, olasz), Toronyai Miklós (Constanta, román)
Szélső ütők: Veres Péter (Montichiari, olasz), Mészáros Dömötör (Urengoj, orosz), Szalai Szabolcs (Opava, cseh), Mózer Zoltán (Tirol Innsbruck, osztrák), ifj. Nagy Péter (Taranto, olasz), Németh Szabolcs (Avellino, olasz), Csala Bernát (Kométa-Kaposvár)
Centerek: Gelencsér Balázs (Tirol Innsbruck, osztrák), Kovács Zoltán (Kométa-Kaposvár), Nagy József (Kométa-Kaposvár), Bánhegyi István (Kométa-Kaposvár)
Liberó: Geiger András (Eltmann, német)

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE

Feladók: Koch Róbert (Catania, olasz), Toronyai Miklós (Constanta, román)
Szélső ütők: Veres Péter (Montichiari, olasz), Mészáros Dömötör (Urengoj, orosz), Szalai Szabolcs (Opava, cseh), Mózer Zoltán (Tirol Innsbruck, osztrák), ifj. Nagy Péter (Taranto, olasz), Németh Szabolcs (Avellino, olasz), Csala Bernát (Kométa-Kaposvár)
Centerek: Gelencsér Balázs (Tirol Innsbruck, osztrák), Kovács Zoltán (Kométa-Kaposvár), Nagy József (Kométa-Kaposvár), Bánhegyi István (Kométa-Kaposvár)
Liberó: Geiger András (Eltmann, német)
Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
3 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
15 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik