A finn bajnokság éllovasát győzte le a Kaposvár

2007.01.06. 09:53
Címkék
A CEV-kupa-selejtezőkkel folytatták nemzetközi szereplésüket a legjobb magyar röplabdacsapatok. A férfiak közül a Kométa-Kaposvár az észt fővárosban, Tallinnban a finn Pielaveden Sampo Pielavesi ellen lépett pályára pénteken.
Az első és a második szettben is rengeteget hibázott a magyar együttes, az ellenfél pedig minden rontást pontra váltotta, és megnyerte az első két játszmát. A harmadik etapban egészen a második kötelező pihenőig fej-fej mellett haladtak a felek. Ezután azonban magasabb fordulatszámra kapcsolt a somogyi gárda, és sikerült ellépnie riválisától, ezzel el is dőlt a játékrész sorsa. A lendület kitartott a negyedik szettre is, így következhetett a rövidítés. A 15 pontig tartó küzdelemben aztán nagy csatában, a harmadik meccslabdát értékesítve sikerült megnyernie az összecsapást a Magyar Kupa-címvédőnek.A Betonút-NRK-Nyíregyháza női csapata az előselejtezőből továbbjutott skót Troon VC ellen kezdte meg szereplését hazai pályán. Az ellenfél játékosai szerény tudásról, ám annál nagyobb lelkesedésről tettek tanúbizonyságot, ráadásul már a második labdamenetet követően elvesztették sérülést szenvedő kulcsemberüket, Lyallt.Mire a megilletődött vendégek magukhoz térek, már el is úszott számukra az első szett, mindez láthatóan cseppet sem szegte kedvét annak az úriembernek, aki népviseletben, skót szoknyában szorított honfitársainak. A második szettben Natalia Akimova, Botos Fruzsina és Katona Brigitta pihent, miközben a forgatókönyv nem változott, vagyis a hazaiak szorgalmasan termelték a pontokkal.A záró szakaszban a technikás Butten lábbal mentett egy nyíregyházi bombát, persze, a vereséget így sem tudta megakadályozni a látogatók frontembere.A férfiak kecskeméti csoportjában a Közép-európai Ligában edződött szlovák VK Chemes Humenne könnyedén nyert a sokat hibázó hazaiak ellen. Geiger András együttese, a német Eltmann a belga Menentől kapott ki, alátámasztva előzetes információnkat, miszerint nem minden csapatnak a továbbjutás a célja. Mint arról már írtunk, a nyolcaddöntőben az orosz Fakel Novy Urengoi vár ennek a csoportnak az első helyezettjére, a szibériai Nyenyecföldre viszont senki nem szeretne elutazni a távolság, a körülmények és a költségek miatt.
Legfrissebb hírek

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
11 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
14 perce

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
18 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
20 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
27 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
28 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
28 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
43 perce