Videó: motorcsónakkal indultak el Franciaország felé a Pool-szurkolók

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 20:32
null
A járatot törölték, de itt még nem ért véget a történet! (Képünk illusztráció – Fotó: AFP)
Az elhivatottságnak nincsenek határai: a Sky News arról számolt be a Bajnokok Ligája döntőjének napján, hogy tizenhárom Liverpool-szurkoló motorcsónakkal kelt útra Franciaországba, miután törölték a járatot, amelynek fedélzetén a finálé helyszínére repültek volna.


A Liverpool Echo úgy tudja, hajnali 4 órakor indult volna a rajongók repülőgépe a liverpooli John Lennon repülőtérről. A csoport két tagja a járattörlés után gyorsan egy másik gépre szállt, és a londoni Heathrow repülőtérről próbálta folytatni az utat. Amikor itt sem jártak sikerrel, egy ismerős segítségével végül a francia partok közelében található Jersey szigetére repültek, és onnan bérelt motorcsónakkal indultak útnak Franciaország felé.

A Sky News azt írja, a csapat Saint-Malónál szállt partra (ez körülbelül 63 kilométeres vízi útnak felel meg), és onnan vonattal indult tovább Párizsba.

Azt egyelőre nem tudni, hogy célba értek-e, de ez a történet önmagában is megér egy misét.

Élő felvezetésITT!



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik