Női BL: kikapott Wolfsburgban, de döntős a címvédő Barcelona

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.30. 20:21
null
Alexandra Poppék mindent megtettek, de a négygólos hátrány lefaragására nem sok esélyük volt (Fotó: AFP)
A címvédő FC Barcelona 2–0-ra kikapott idegenben a Wolfsburgtól a női labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, de az 5–1-re megnyert hazai meccsnek köszönhetően így is bejutott a torinói fináléba, amelyben a Paris Saint-Germaint búcsúztató Olympique Lyon lesz az ellenfele május 21-én.

 

Tommy Stroot, a Wolfsburg vezetőedzője a Camp Nouban 5–1-re elveszített első mérkőzés után azt mondta, a Barcelona szurkolói már vehetik a jegyüket a döntőre, mert szürreálisnak tartja, hogy csapata otthon legalább négygólos különbséggel legyőzze a katalánokat – azt viszont hangsúlyozta, mindent megtesznek majd azért, hogy a második meccset megnyerjék.

A német bajnoki éllovas a több mint 22 ezer néző előtt rendezett hazai visszavágón sokkal bátrabban játszott, mint Barcelonában, és a szünet után a Bajnokok Ligája góllövőlistájának éllovasa, az Alexia Putellashoz (Barcelona) hasonlóan tíz találatnál járó Tabea Wassmuth megpattanó lövésével megszerezte a vezetést (1–0). Nem sokkal később ismét eredményesek voltak a „farkasok”, a párharc első felvonásán is betaláló Jill Roord lőtt távolról a Barca kapujába (2–0).

A Wolfsburg a hajrában okozott még kellemetlen perceket a katalánoknak, de a hosszabbítás kiharcolásához nem tudott közel kerülni – arra viszont nagyon büszke lehet, hogy ebben az idényben első csapatként meg tudta verni a mostanáig mind a 45 tétmérkőzését megnyerő Barcelonát.


Putellasék a május 21-i, torinói döntőben a 2011 és 2020 között hét BL-címet nyerő Olympique Lyonnal csapnak össze, amely kettős győzelemmel búcsúztatta első számú honi riválisát, a Paris Saint-Germaint. A párizsi visszavágón – amelyet 43 255 néző tekintett meg a Parc des Princes-ben – mindkét oldalon megvillantak a sztárok, az OL-nél 2018 aranylabdása, Ada Hegerberg, valamint a klublegenda Wendie Renard, míg a fővárosiaknál a csapat első számú gólfelelőse, Marie-Antoinette Katoto talált be.

A Lyon fennállása során tizedszer jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.


NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Wolfsburg (német)–FC Barcelona (spanyol) 2–0
(Wassmuth 47., Roord 59.)
Továbbjutott: az FC Barcelona, 5–3-as összesítéssel

Paris Saint-Germain (francia)–Olympique Lyon (francia) 1–2 (Katoto 62., ill. Hegerberg 14., Renard 83.)
Továbbjutott: az Olympique Lyon, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

DÖNTŐ
Május 21., szombat
19.00:
FC Barcelona (spanyol)–Olympique Lyon (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik