Foci a barátságért: debreceni akadémiások a BL-döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.04. 12:19
null
A debreceni akadémiások készülhetnek a milánói útra
Idén a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) korosztályos csapata kapott meghívást a Foci a barátságért (F4F) programba, amelynek célja az ifjúsági futball fejlesztése, az egészséges életmódra ösztönzés, és emellett motiválja a gyerekeket egymás tiszteletére is, a pályán és azon kívül egyaránt. A programot immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Gazprom, a Bajnokok Ligája hivatalos partnere. Az országok ifjú bajnokai, összesen közel 300 gyermek és edzőik idén is együtt izgulhatják végig – a projekt csúcspontja, a IV. Nemzetközi Gyerekfórum keretében – a BL-döntőt a milánói San Siróban.

 

A program nemzetközi nagykövete Franz Beckenbauer, és Magyarországról is neves futballjátékosok biztosították már támogatásukról a kezdeményezést. 2013-ban Buzánszky Jenő, 2014-ben Mészöly Géza, 2015-ben Dzsudzsák Balázs vállalta a helyi nagykövet tisztségét, idén pedig a debreceni válogatott labdarúgó, Bódi Ádám állt a kezdeményezés mellé.

„Hatalmas élményt és megtiszteltetést jelent egy ilyen nagyszabású programban képviselni az országot, nagyon szorítok a debreceni fiúknak, hogy jól teljesítsenek a milánói rendezvényeken és minden percét élvezzék a kinti tartózkodásnak. Úgy gondolom, hogy ez az élmény erős motivációt jelenthet a most és a program korábbi éveiben résztvevő fiatal labdarúgók számára, hogy az Eb-n hosszú idő óta újra résztvevő magyar csapat nyomdokaiba lépjenek” – mondta a DVSC középpályása.

2015-ben a Debreceni Labdarúgó Akadémia U14-es csapata végzett az első helyen a Magyar Labdarúgó-szövetség korosztályos bajnokságában, ezért az Akadémia képviseli hazánkat a programban és a 32 ország részvételével zajló tornán.

„Számunkra az akadémián nagyon fontos, hogy ne csak profi sportolókat képezzünk, de a játékosok nevelésével is foglalkozzunk. Amellett, hogy egyedülálló lehetőséget biztosít a gyermekeinknek élmény- és szakmai tapasztalatok gyűjtésére, a Foci a barátságért program értékrendje is segít minket ebben a munkában” – mondta Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója.

„Debreceniként személyes kötődésünk is van a Bajnokok Ligájához, hiszen a 2009–2010-es szezonban a DVSC is bekerült a csoportkörbe, angol, francia és olasz klubok, a Liverpool, a Fiorentina és a Lyon ellen játszottunk mérkőzéseket. A Gazprom programjában ezek az országok is részt vesznek, s bízom benne, hogy az utánpótlásunk sokat fog profitálni a milánói mérkőzésekből is” – tette hozzá.

A Foci a barátságért program részeként immár hagyományosan a Bajnokok Ligája döntőjével párhuzamosan rendezik meg a nemzetközi utcai focibajnokságot és a harmadik Nemzetközi Gyerekfórumot. Mindkét rendezvényt Milánóban tartják május 26–28. között. A magyar gyerekek mellett Algéria, Argentína, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Kína, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Örményország, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szíria, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna és Vietnam tehetséges ifjú labdarúgói vesznek részt a programban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik