BL, B-csoport: hiába Jesus korai gólja, a Lens legyőzte az Arsenalt

V. J.V. J.
2023.10.03. 22:57
null
Már négy ponttal büszkélkedhet az Arsenalt legyőző Lens (Fotó: Getty Images)
A Lens 2–1-re nyert az Arsenal ellen, míg a PSV Eindhoven 2–2-es döntetlent játszott a Sevillával a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában, a B-csoportban.

 

Az Arsenal teljesen váratlan vereséget szenvedett a Lens ellen. Az angolok a franciák első hibáját kihasználva hamar vezetést szereztek: Adrien Thomasson eladott labdája után Bukayo Saka Gabriel Jesust indította, aki a bal alsóba lőtt.

A vendégek gólja előtt nagyot hibázó Thomasson a félidő felénél járva javított: Sepe Elye Wahi találta meg jó labdával, jobblábas lövése nyomán pedig 1–1-et mutatott az eredményjelző. Nagyobb helyzetei ezután az Arsenalnak voltak, győztes gólt azonban a franciák tudtak szerezni: a 69. percben szép összjáték után Wahi talált be. A legvégén még adódott egy nagy helyzet a csereként beálló Reiss Nelson előtt, Gradit nagy mentése után azonban nem változott az eredmény. Az Arsenal május óta először kapott ki tétmeccsen. 2–1

A végén lett igazán izgalmas a PSV és a Sevilla összecsapása, pedig az első gólt hozó 68. percet megelőzően is sok helyzetnek lehettünk tanúi, különösen hazai részről. Először Adrian Pedrosa talált kapuba, ám kezezés miatt ezt még nem adták meg – Nemanja Gudelj góljával ellentétben: a szerb hátvéd szögletet követően juttatta előnyhöz a spanyolokat.

A 86. percben Sergio Ramos a tizenhatoson belül buktatta Malik Tilmannt, a megítélt tizenegyest Luuk de Jong vágta be. Azonban nem ünnepelhettek hosszú ideig a hollandok, a középkezdés után a spanyol együttes gyorsan előrement a mezőny jobb oldalán, majd Juanlu beadásából Juszef en-Nesziri a kapuba fejelt.

Aki ekkor már elkönyvelte a Sevilla pontszerzését, tévedett! A 95. percben egy hazai szabadrúgás nyomán nem szabadult fel a spanyolok kapuja előtti terület, De Jong megnyert egy fejpárbajt Ramosszal szemben, a labda Jordan Teze elé került, aki közelről, laza mozdulattal kiegyenlített, pontot szerezve az eindhovenieknek. 2–2

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ

B-CSOPORT
Lens (francia)–Arsenal (angol) 2–1 (Thomasson 25., Wahi 69., ill. Gabriel Jesus 14.)
PSV (holland)–Sevilla (spanyol) 2–2 (L. de Jong 86. – 11-esből, Teze 90+5., ill. Gudelj 65., En-Nesziri 87.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lens 2 1 1 0 3–2 +1 4
2. Arsenal 2 1 0 1 5–2 +3 3
3. Sevilla 2 0 2 0 3–3 0 2
4. PSV 2 0 1 1 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
13 órája

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
16 órája

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:58

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06

La Liga: új edzőjével is kikapott a Sevilla, ráadásul a sereghajtótól

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 20:47

A gólvágója kidőlt, de nélküle is folytatta jó sorozatát a Strasbourg a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik