A Ferencváros El-ellenfelének legnagyobb sztárját szerződtette a Manchester City – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.01.23. 10:09
null
Omar Marmus aláírt a Manchester Cityhez (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City szerződtette Omar Marmust.

A Manchester Cityt egymást érték a sérülések az őszi szezonban, részben ennek köszönhetően történelmi mélységbe került Pep Guardiola csapata. A Manchester City szerdán a PSG elleni vereséget követően nincs továbbjutást érő helyen a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban csak az 5. helyen áll 12 pontra lemaradva a listavezető – és egy mérkőzéssel kevesebbet játszó – Liverpool mögött.

Nem csoda, ha a manchesteriek a szokásosnál aktívabbak a téli átigazolási időszakban. Érkezett a Lens 20 éves üzbég védője, Abdukodir Khusanov, majd szerződtette a Palmeiras védőjét, Vitor Reist is, akit több topklub is csábított. Mindennek tetejébe a csapat gólvágója, Erling Haaland labdarúgásban kevésbé megszokott módon 2034-ig, azaz kilenc évre hosszabbított.

A védelem után a támadósorba is érkezett erősítés, a Manchester City csütörtök délelőtt bejelentette, hogy szerződteti az Eintracht Frankfurt támadóját, Omar Marmust. Az egyiptomi négy és fél éves szerződést kötött az angolokkal, tehát 2029 nyaráig kötelezte el magát.

Az egyiptomi játékos 2017-ben igazolt Németországba, majd három évvel később került fel a Wolfsburg első csapatához. Játszott a St. Paulinál, a VfB Stuttgartnál és az Eintracht Frankfurtnál is. Marmus 2023 júliusától játszik a Frankfurt színeiben, másfél év alatt 67 mérkőzésen 37 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott. Különösen a mostani idényben remekel Marmus, a bajnokságban 17 mérkőzésen 15 gólt szerzett. 

A 25 éves játékos a 7-es mezt kapta Manchesterben, könnyen lehet, hogy hosszú távon ő lesz Kevin De Bruyne utódja.

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
2026.06.29. 16:23
Ezek is érdekelhetik