Dibusz Dénes a BL-búcsúról: Nagyon nehéz este volt…

CS. M.CS. M.
2024.08.13. 22:31
Dibuszék az El-playoffkörben folytathatják (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a dán Midtjylland ellen, így 3–1-es összesítéssel elvesztette a párharcot, és kiesett a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. Az M4 Sportnak Dibusz Dénes és Cebrail Makreckis nyilatkozott.

 

„Nagyon nehéz este volt… A csapat mindent megtett, az első fél óra talán a várakozásokat is felülmúlta, uraltuk a játékot, megszereztük a vezetést, zúgott a stadion, a dánok pontatlanok voltak, de aztán a tempó vagy a fáradtság miatt a mi részünkről is jöttek a hibák. Mi nem tudtuk megszerezni a második gólt, ők pedig szinte azonnal betaláltak a folytatásban. Az utolsó húsz percben nagy kockázatot vállaltunk, egy-egy nagy lehetőség még adódott, de gólt már nem szereztünk” – mondta Dibusz Dénes a meccset követően.

„Betaláltunk az első félidőben, jól játszottunk, majd megvoltak a lehetőségeink, de nem sikerült rárúgni a következőt, ami hiba. Az biztos, hogy a meccs elején jobbak voltunk mint ők, a második játékrészben viszont elvesztettük a kontrollt. Csalódottak vagyunk, de nagyon jó esélyünk van az El-főtáblára kerülésre, arra kell koncentrálnunk” – nyilatkozott Cebrail Makreckis az M4 Sportnak.

Bajnokok Ligája
2024.08.13. 22:00

A Ferencváros nem tudta legyőzni a Midtjyllandot, az El-playoffkörben folytatja

Cissé góljával vezetett hazai pályán az FTC, de a második félidőben egyenlítettek a dánok, erre pedig már nem volt válasz.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Ferencvárosi TC–Midtjylland (dán) 1–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Orel Grinfeld (Roj Hasszan, Idan Jarkoni) – izraeliek
FTC: Dibusz – Makreckis (Gruber, 83.), I. Cissé (Szevikjan, 83.), Raul Gustavo, Ramírez (Botka, a szünetben) – Rommens, Abu Fani – Ben Romdan, Zachariassen (Kady, 75.), Adama Traoré – Pesics (Bassey 43.). Vezetőedző: Pascal Jansen
MIDTJYLLAND: Ólafsson – J. Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) – Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sörensen – Franculino, Buksa (Brynhildsen, 71.). Vezetőedző: Thomas Thomasberg
Gólszerző: I. Cissé (17.), ill. Sörensen (50.)
Kiállítva: R. Gustavo (90+6.)
Továbbjutott: a Midtjylland, 3–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
40 perce

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
4 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
10 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
10 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
20 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

„Ha lakásvásárlásra veszel fel kölcsönt, azt nem költheted luxusautó vagy ékszerek és ruhák vásárlására” – Kálnoki-Kiss Attila a Fradiváros-ügyről

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:30