BL: A KÍ volt a jobb csapat, ez óriási égés – Dibusz Dénes

2023.07.19. 20:36
null
(Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Ferencváros 3–0-ra kikapott a KÍ-től a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában a visszavágón. Az FTC ezzel a vereséggel az Európa-konferencialiga selejtezőjében folytatja szereplését. Nézzük, hogyan értékelt a lefújás után Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa, és Turi Géza, a feröeri bajnok kapusedzője.

 

„Rémálomban érezhettük magunkat az egész mérkőzésen. Nem találtunk fogást a feröeri csapaton egyik meccsen sem, a hibáinkat pedig megbüntették. Nehéz ilyenkor mit mondani. Ez hatalmas csalódás, óriási égés” – mondta Dibusz Dénes.

„Ez a vereség mindenkinek a felelőssége, oda kell állnunk a szurkolók és a klubvezetők elé. Mi voltunk a pályán, ez elfogadhatatlan. Azzal sem lehet jóvá tenni ezt a kiesést, ha bejutunk az Európa-konferencialiga csoportkörébe” – folytatta a kapus.

„Ma gyermeteg hibákból kaptunk gólokat. A harmadikban én is vastagon benne voltam, de a mérkőzést látva nem számított semmit, mert nem jelentettünk veszélyt az ellenfél kapujára” – nyilatkozott Dibusz a kapott gólokról.

„Azt lehet mondani, hogy a két mérkőzés alapján a jobb csapat jutott tovább. Az első meccsen rá lehetett fogni a pályára, a műfűre, de most nem. Kifogásokat keresni kár, és nem is szabad” – tette hozzá a magyar válogatott kapusa.

Turi Géza, a feröeri bajnokcsapat magyar kapusedzője is nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Azt nem tudom, hogy a jobb csapat jutott-e tovább, de talán azt mondhatom, hogy mindkét meccsen jobb napot fogtunk ki. Úgy gondolom, hogy a bajnokság elején jobb lesz a Fradi is. Mi ugye idény közben járunk, szóval ez előnyünkre válhatott” – mondta Turi Géza.

„El se tudom mondani, mit jelent ez számunkra. Innentől bárkit meg tudunk verni. Azt nem állítom, hogy a BL-csoportkörbe bejutunk, de minden ellenfél dolgát meg akarjuk nehezíteni.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee,Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben),Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a , 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2 órája

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
4 órája

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
4 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
5 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
21 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
22 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
23 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
Tegnap, 19:20
Ezek is érdekelhetik