BL: „Nem adhatunk több lehetőséget ajándékba a Fradinak”

2021.08.09. 16:16
null
Jindrich Trpisovsky nincs ajándékozós kedvében (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Slavia Praha kétgólos hátrányból fogadja kedd este a Ferencvárost a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A csehek vezetőedzője, Jindrich Trpisovsky tisztában van vele, hogy sok mindenen változtatniuk kell, ha tovább akarnak jutni a magyar csapat ellen.

 

„Tisztában vagyunk vele, hogy sok mindent másképp kell csinálnunk, mint az első mérkőzésen – kezdte a Slavia Praha vezetőedzője, Jindrich Trpisovsky a visszavágó előtti sajtótájékoztatón. – Az ellenfél kapuja előtt jobban kell játszanunk, a középpályáról is pontosabban kell passzolnunk. A második félidőben már jobb volt a játékunk, de még így is sokat kell rajta javítanunk.”

Hozzátette: kényszerűségből akár két-három helyen is változhat kezdőcsapata a budapestihez képest.

„Teljesen más meccs lesz, hiszen minimum két gólt kell lőnünk. Komplex teljesítményt kell nyújtanunk, a jó dolgokat folytatnunk, a rosszakat elfelejtenünk. A Ferencvárosnak volt három nagy lehetősége, abból kettőt ajándékba adtunk, ez nem történhet meg holnap.”

A cseh gárda középpályása, Tomás Holes arról beszélt: nagyon jót tett nekik, hogy elhalasztották hétvégi bajnoki mérkőzésüket, mert így volt lehetőségük pihenni, illetve idejük a videoelemzésekre.

A Nemzeti Sport kérdésére szűkszavúan válaszolva elmondta: a Ferencváros erejének a gyors, technikás játékot tartja.

„De a kapu előtt mi sem voltunk rosszak, ezen kell holnap még tovább erősítenünk.”

A budapesti zöld-fehérek a múlt héten 2–0-ra legyőzték a cseh csapatot a Groupama Arénában.

AUGUSZTUS 10., KEDD
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG
19.00:
Slavia Praha (cseh)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43