BL: Nem volt könnyű feladat nyerni – Peter Stöger

BORSOS LÁSZLÓ (Prishtina)BORSOS LÁSZLÓ (Prishtina)
2021.07.13. 22:52
null
Peter Stöger szerint komolyabban kell venniük a követező párharcot (Fotó: Árvay Károly)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 3–1-re nyert idegenben a koszovói Prishtina ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, így 6–1-es összesítéssel továbbjutott a következő körbe. A mérkőzés után Peter Stöger, az FTC vezetőedzője elmondta, nagy örömöt jelent a győzelem, nem volt könnyű feladat nyerni.

 

– Minek tulajdonítható, hogy csapata visszafogottan kezdte a mérkőzést?
– Meglepett minket az ellenfél nyomása, és nem a legjobb döntéseket hoztuk – mondta Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője. – Több hosszú indításra lett volna szükség, ugyanis a rövid passzos játék inkább kedvezett az ellenfél stílusának. Arra persze számítottunk, hogy sok kockázatot vállal majd a Prishtina, amely a találkozó elején több helyzetet dolgozott ki. Szerencsénk volt, hogy megúsztuk kapott gól nélkül a meccs elejét, de aztán átvettük az irányítást, kontrolláltuk a mérkőzést. Nagy öröm a győzelem, nem volt könnyű feladat nyerni.

– A hat egyes összesítés tükrözi a párharc erőviszonyait?
– Egyáltalán nem, nem mutatja objektíven az ellenfél kvalitását. Sokszor elmondtam, technikailag jól képzett csapat ellen léptünk pályára, amely ráadásul kifejezetten gyorsan játszik. Viszont sok helyzetet alakítottunk ki, s mi voltunk a jobb csapat.

– A mutatott játék a második fordulóban is elegendő lehet a továbbjutáshoz?
– A most nyújtott teljesítményünkkel nagyon nehéz pillanatokat is átélhetünk, úgyhogy még komolyabban kell vennünk a következő párharcot, de biztos vagyok abban, hogy sikerül fejlődnünk addig.

Ramadani: A Ferencváros más kaliberű csapat

„Három gólt kaptunk, ezért nem vagyok elégedett, de figyelembe véve, hogy milyen képességű ellenféllel csaptunk össze, a játékunkkal az lehetek – mondta Zekirija Ramadani, a Prishtina vezetőedzője. – “A továbbjutás ma megoldhatatlan feladatnak bizonyult, a döntetlen kiharcolása javíthatott volna az öltöző hangulatán, légkörén. Kiestünk a Bajnokok Ligájából, de ez nem törheti le a gárdát, tudnunk kell, hol a helyünk. Gratulálok a labdarúgóimnak a teljesítményükhöz, nem szabad, hogy idegeskedjenek a kiesés miatt. A Ferencváros más kaliberű csapat volt, mint amilyen mi vagyunk, ezzel tisztában vagyunk, azonban bármelyik ellenfelet is kapjuk az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében, a célunk nem lehet más, mint a továbbjutás!”

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54