FTC: dokumentumfilm készül az 1995-ös BL-részvételről

MTI MTIMTI MTI
2020.09.11. 12:09
null
Az FTC 1995 őszén 60 percig méltó ellenfele volt az Ajaxnak is (Fotó: NS-archív)
Vasárnap délelőtt mutatják be a Groupama Aréna sajtótermében azt a dokumentumfilmet, amely a Ferencváros labdarúgócsapatának 25 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-szereplését dolgozza fel.

Az FTC pénteki sajtóközleménye szerint vasárnap lesz napra pontosan a 25. évfordulója annak, hogy az együttes 3–0-ra legyőzte a BL csoportkörében a svájci Grasshopperst Zürichben.

A háromrészes dokumentumfilmet a Fradi Média készítette, és az első rész pénteken (ma), a második szombaton, a harmadik vasárnap lesz látható a fradi.hu-n.

Vasárnap az egésznapos, ingyenes FRADIBL25 elnevezésű rendezvényen a három részt egyben vetítik le, először 11.30-kor, majd 16.30-kor. A BL-szereplés 25. évfordulóját ünneplő eseményen 10 órakor nyitják ki a Groupama Aréna kapuit, és a szurkolókat a Fradi Kamion, a Fradi Múzeum, valamint a Fradi Shop is várja, sőt, többek között teqballozni is lehet az 1995-ben BL-főtáblás csapat tagjaival.

Magyar csapatnak 1995 óta nem sikerült a legjobb 16 között szerepelni a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
22 órája

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

Férfi vízilabda BL: gond nélkül verte a Zágrábban eddig veretlen Mladostot a Fradi

Vízilabda
2026.04.01. 21:45

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik