BL: a horvátoknál nem nagy ügy, hogy vírusos a Dinamo-játékos

B. A. B.B. A. B.
2020.09.08. 15:53
null
Tavasszal még megijedtek volna… (Fotó: AFP)
A Dinamo Zagreb a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyik labdarúgója pozitív koronavírustesztet adott. Ám jelen állás szerint nincs veszélyben a Ferencváros elleni, szeptember 16-án rendezendő Bajnokok Ligája-selejtező.


A klub nem nevezte meg a megbetegedett futballistát, ám tájékoztatása szerint az egészségügyi személyzet és a járványügyi hatóság egyetért abban, hogy nincs szükség más játékosok vagy a szakmai stáb tagjainak elkülönítésére.

„Tavasszal talán még kétségbeestek volna a klubnál a pozitív teszt miatt, ám mostanra változott a helyzet – mondta lapunknak Dean Bauer, a horvát Sportske novosti szakírója. – Horvátországban szinte minden hétre vagy napra jut egy hasonló hír. Olykor a kosárlabdázók, máskor pedig a vízilabdázók vagy a labdarúgók körében regisztrálnak pozitív esetet. A protokoll mindig ugyanaz: csak a fertőzött játékos vonul karanténba, két negatív teszt után pedig visszatér.”

„A Dinamónál egyébként közvetlenül a bajnokság rajtja előtt is volt pozitív eset, akkor sem történt katasztrófa: a fertőzött futballista nem lépett pályára, a meccs megrendezése viszont nem volt veszélyben. Jelen állás szerint a Ferencváros elleni BL-mérkőzést is legfeljebb egy zágrábinak kell kihagynia. A hétvégén ráadásul idegenbeli rangadó, a Hajduk Split elleni bajnoki vár a csapatra, és egyelőre szó sincs arról, hogy halasztanának.”

„A játékosokat egyébként heti kétszer-háromszor tesztelik, de nem kell buborékban élniük. Felnőtt emberek, a szabadidejükben oda mennek, ahova akarnak, a klubvezetők csak annyit kértek tőlük, hogy felelősségteljesen viselkedjenek. Mivel a horvát válogatott kedd este Franciaországgal játszik a Nemzetek Ligájában, egyébként sem kapott túl nagy publicitást a Dinamónál regisztrált pozitív eset.”

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros szeptember 16-án, szerdán 19 órától játszik a Dinamo Zagrebbel, a továbbjutás ezen az egy összecsapáson dől el.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: hibátlan teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a Ferencváros

Vízilabda
8 órája

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
2026.02.27. 22:34

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
2026.02.27. 20:37

Megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Bragát az El-ben

Európa-liga
2026.02.27. 18:08

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
2026.02.27. 15:23

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
2026.02.27. 13:25

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik