BL: „A legfontosabb, hogy ne kövessünk el buta hibákat”

2019.08.11. 07:34
null
Mikalaj Szihnyevics (balról a második) és társai rendkívül kiélezett keddi visszavágóra készülnek (Fotó: fradi.hu/Molnár Ádám)
Kedden a Ferencváros révbe érhet a Bajnokok Ligájában, Mikalaj Szihnyevics szerint azonban hiba lenne elkényelmesedni a zágrábi döntetlen után.

 

Kedd este a Ferencváros elérheti az évek óta hajszolt célt, és az egyik európai kupasorozat főtáblájára kerülhet. Szerhij Rebrov együttese kedden 1–1-es döntetlent játszott a Dinamo Zagreb otthonában a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, így bizakodva várhatja a keddi visszavágót. A tét hatalmas: a párharc győztese a BL-selejtező rájátszásába jut, egyben biztossá teszi az Európa-liga-csoportkörös szereplését.

„Nagyon kemény mérkőzést játszottunk – utalt a keddi meccsre a fradi.hu-n Mikalaj Szihnyevics, a zöld-fehérek 27 esztendős csatára. – Az európai kupasorozatokban teljesen más az iram és a hangulat, a játékosoktól sokkal nagyobb összpontosítást igényel egy-egy összecsapás. Az egy egyes döntetlen remek eredménynek számít a Dinamo Zagreb otthonában. Persze akadtak hibáink, de a lényeg, hogy jó helyzetből várhatjuk a visszavágót. Ugyanakkor a vezetőedzőnk is elmondta, hogy még csak a párharc első félidején vagyunk túl, nem szabad elkényelmesedni az eredmény tudatában.”

Ha a magyar csapat továbbjut, a BL-csoportkörének eléréséért a Rosenborg–Maribor párharc győztesével kellene megmérkőznie (az első meccsen a norvég együttes idegenben nyert 3–1-re). Ám a labdarúgók egyelőre csak a horvát bajnok elleni összecsapásra figyelnek, amelyet telt ház előtt rendeznek.

„A legfontosabb, hogy ne kövessünk el buta hibákat – folytatta a fehérorosz támadó. – Nem szabad egyénieskedni, mindenkinek a csapat érdekeit kell néznie, és egységesen kell futballoznunk. A vezetőedzőnk még egy fontos utasítást adott: ne menjünk bele felesleges kakaskodásba az ellenféllel, nehogy emiatt kapjunk lapokat. A horvátok valószínűleg ezzel is próbálkoznak majd. Ami a zsúfolt lelátókat illeti, már az első két fordulóban, a Ludogorec, valamint a Valletta elleni meccsre is rengetegen kijöttek, de kedden még jobb hangulatra számítok.”

A Dinamo Zagreb összeállítása változhat az első meccsen látott felálláshoz képest. A Sportske Novosti információja szerint a zöld-fehérek korábbi játékosa, Emir Dilaver kisebb sérülése után visszatérhet, és kezdőként futhat ki a Groupama Arénában. A csapat pénteken 0–0-s döntetlent játszott a Kleinheisler Lászlóval felálló NK Osijek otthonában, ám a horvát bajnokiból nem érdemes kiindulni, Nenad Bjelica vezetőedző ugyanis tíz helyen változtatott a Fradi elleni kezdőcsapathoz képest.

„Az eredménnyel elégedett lehetek, a játékkal kevésbé – mondta a szakvezető a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Az NK Osijek a bajnokság egyik legerősebb csapata, a gól nélküli döntetlen nem számít rossz eredménynek. Főleg annak tükrében, hogy ebben az időszakban a nemzetközi kupameccsek élveznek elsőbbséget.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–1
(1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 14 283néző. Vezette: Raczkowski (lengyel)
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Leskovic, Peric, Leovac – Gojak (Moro, 69.), Ademi, Dani Olmo – Hajrovic (Majer, 69.), B. Petkovic (Gavranovic, 76.), Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Nguen (Civic, 83.) – Szihnyevics (Lanzafame, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
Budapest, Groupama Aréna

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
19 órája

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
20 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
22 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
Tegnap, 8:34

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55