BL: Az eredménnyel abszolút elégedett vagyok – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.07.24. 22:22
A Ferencváros–Valletta (3–1) BL-selejtezőt követően Szerhij Rebrov, a magyar bajnokcsapat vezetőedzője elégedetten értékelt, nem volt különösebben bosszús amiatt, hogy gólt kapott a hajrában a csapata.

„Az eredménnyel abszolút elégedett vagyok. Lőhettünk volna több gólt, de azt tudom mondani, mint a Ludogorec-meccs után, több információnk van az ellenfélről, jobban fel tudunk készülni a visszavágóra” – kezdte értékelését Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

„A meccs elején nagyobb nyomás volt rajtunk, de később már érvényesült az akaratunk. Ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna” – tette hozzá.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de úgy érzem, jól kezdtünk. Sajnos rögzített helyzetből kaptunk két gólt, melyek elkerülhetőek lettek volna, de nem adták fel a játékosaim, és ennek köszönhetően sikerült szépítenünk. Hiszek benne, hogy a gólunk a visszavágón még sokat érhet. Elégedettek lehetünk, hogy tudtunk gólt szerezni, és ez lehetőséget ad egy szoros visszavágóra” – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón a Valletta vezetőedzője, Darren Abdilla.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Valletta FC (máltai) 3–1 (2–0)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 603 néző. Vezette:Petrescu (román)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko – Zubkov, Skvarka (Sigér, 82.), Nguen (Bőle, 66.) – Lanzafame (Szihnyevics, 66.).Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Valletta:Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis (Dimech, 57.) – R. Muscat, Packer (Yuri, 70.), Tulimieri, Nwoko (Piciollo, 82.) – Fontanella.Vezetőedző:Darren Abdilla
Gólszerző: Bonello (19. – öngól), Lanzafame (36., 59. – az elsőt 11-esből), ill. Yuri (85.)
Kiállítva: S. Borg (94.)

A visszavágót jövő hét kedden, 20 órától rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
7 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
9 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
18 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
19 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
20 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:48