BL: A játékosaim hősök – Pochettino a 2–4 után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.04. 06:42
null
Pochettino szerint nem múlhat egyetlen hibán, hogy egy játékos klasszis, vagy sem (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettino szerint kapusa, Hugo Lloris hibája a 2. percben mindent megváltoztatott, ezzel együtt sem aggódik a Tottenham BL-szezonja miatt.

„Aki kicsit is ért a futballhoz, tudja, milyen nehéz a Barca ellen játszani, hát még akkor, ha szinte ki sem jöttél az öltözőből, máris hátrányban vagy. A második percben kapott gól és az azt megelőző hiba sajnos minden tervünket átírta. Ezen a szinten egyszerűen nem lehet ilyen ajándékokat adni az ellenfélnek" – nyilatkozta az FC Barcelona ellen a Wembleyben 4–2-re elbukott találkozó után Mauricio Pochettino.

A Tottenham két forduló után két vereséggel áll a csoportjában, így már most óriási lépéshátrányba került az Internazionaléval és az FC Barcelonával szemben a továbbjutásért folytatott küzdelemben.

„Akkor is azt mondom, a játékosaim a mai este után igazi hősök. Hős vagy, ha Messi és Suárez ellen játszva képes vagy úgy futballozni, ahogyan az első félidőben, vagy a második hajrájában tették a játékosaim. Meg lehet nézni, az első félidőben Messinek nem hagytunk teret, nem volt helyzete – a második már nem sikerült ilyen jól. Lucas Mourának egy-nulla után ziccere volt az egyenlítéshez, ha az bemegy, most mindenki arról beszél, hogy a Tottenham játékosai világklasszis teljesítményt nyújtottak, az edzőjük pedig milyen briliáns stratéga…" – tette hozzá az argentin tréner.

 

A B–CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 – – 8–2 +6 6
2. Internazionale 2 2 – – 4–2 +2 6
3. Tottenham 2 – – 2 3–6 –3 0
4. PSV Eindhoven 2 – – 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:44

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34