BL: a PSG elleni csoda óta gólképtelen Luis Suárez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 12:20
null
Luis Suárez több mint egy éve nem talált be a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Érdekes statisztikára hívta fel a figyelmet az As: Luis Suárez, a Barcelona uruguayi klasszis csatára több mint egy éve nem talált be a Bajnokok Ligájában.

 

Pedig Suárez nem áll rosszul a szezonban, a bajnokságban 25 találkozón 21 gól és hat gólpassz a mérlege, a Király-kupában öt fellépésen háromszor volt eredményes, további két találatot pedig előkészített.

A Bajnokok Ligájában viszont egyelőre nem sikerült megszereznie első gólját – három gólpassza áll nyolc meccsen –, ebben az idényben 704 perce vár hiába az ünneplésre.

A 31 éves csatár legutóbb 2017. március 8-án, a Paris Saint-Germain elleni mesés fordítás – az idegenbeli 4–0-s vereségre otthon végül 6–1-gyel feleltek a katalánok – során volt eredményes, még a 3. percben, azóta pedig a Juventus elleni kiesés 180 perce is góltalanul telt, így összességében már 971 perc óta képtelen betalálni az elitsorozatban!

Az uruguayi klasszis szerdán a Roma ellen próbálja megszakítani ezt a kellemetlen szériát.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
20.45:
Sevilla (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1)
20.45: Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport)
SZERDA
20.45: FC Barcelona (spanyol)–AS Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)
20.45: Liverpool (angol)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2 órája

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
13 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
14 órája

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
21 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
22 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
23 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:52
Ezek is érdekelhetik