BL: az UEFA szerint idén a Barcáé lesz az aranyérem

2017.02.14. 11:25
null
Idén (is) a Barcelona neve kerül fel a trófeára? (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megvizsgálta, hogy a közelmúlt trendjei alapján 2017-ben melyik csapat nyerheti meg a Bajnokok Ligáját.

 

Az UEFA tavaly ilyenkor – az egyenes kieséses szakasz kezdete előtt – is elkészítette hasonló „tanulmányát”, s akkor telibe találta, hogy a 2015–2016-os idény végén a Real Madrid viszi haza a BL-serleget.

Az egyenes kieséses szakasz – amelyben immár csak tizenhat csapat érdekelt – kedden este veszi kezdetét.

A CSOPORTELSŐSÉG SZINTE ELENGEDHETETLEN A SIKERHEZ

A legutóbbi 11 BL-győztesből tíz csoportelső volt. Egyedül a 2010-es Internazionale jelenti a kivételt, amely a Barcelona mögött második lett kvartettjében.

Ezeknek a csapatoknak nem jelent jót mindez: Paris Saint-Germain, Benfica, Manchester City, Bayern München, Bayer Leverkusen, Real Madrid, Porto, Sevilla

A BL-BEN NEM A VÉDELEM NYERI A TRÓFEÁT

A csoportkört a legkevesebb kapott góllal záró együttes még nem nyerte meg a BL-t 2003 óta (amióta a jelenlegi lebonyolítás érvényben van). 2009-ben például a későbbi győztes Barcelona védelme a 18. volt a rangsorban. Ugyanakkor olyan csapat sem nyert még, amely a csoportkörben legalább nyolc gólt kapott.

Ezeknek a csapatoknak nem jelent jót mindez: Juventus, Atlético Madrid, Borussia Dortmund, Benfica, Manchester City, Real Madrid

FONTOS A TAPASZTALAT

A mostani lebonyolítási rendszerben még nem jutott döntőbe olyan együttes, amely először kvalifikálta magát a legjobb tizenhat közé. 2006-ban a Villarreal közel járt hozzá, ám az elődöntőben az Arsenal egy góllal jobbnak bizonyult.

Ennek a csapatnak nem jelent jót mindez: Leicester City

HA EDDIG NEM GYŐZTÉL, TALÁN SOHASEM FOGSZ

A BEK/BL első 42 idényében 21 klub nevét vésték a trófeára, az azt követő 19 szezonban csak a Chelsea sikerének köszönhetően kellett újonc csapat nevét feljegyezni.

Ezeknek a csapatoknak nem jelent jót mindez: Arsenal, Atlético Madrid, Leicester City, Bayer Leverkusen, Manchester City, Monaco, Napoli, Paris Saint-Germain, Sevilla

Az UEFA összegzésként azt írja, a fentiek alapján június 3-án Cardiffban a Barcelona nyeri el a győztesnek járó serleget – igaz, nem lesz könnyű feladata, hiszen a legutóbbi öt BL-győztes egyike sem volt bajnoki címvédő hazájában abban az idényben, amelynek végén a magasba emelhette a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Kedd:

20.45: Benfica–Borussia Dortmund (Tv: Sport1)
20.45: Paris Saint-Germain–FC Barcelona (Tv: M4 Sport)
Szerda:
20.45: Real Madrid–Napoli (Tv: Sport1)
20.45: Bayern München–Arsenal (Tv: M4 Sport)
Február 21. kedd:
20.45 Manchester City–Monaco (Tv: Sport1)
20.45 Bayer Leverkusen–Atlético Madrid (Tv: M4 Sport)
Február 22. szerda:
20.45 Porto–Juventus (Tv: M4 Sport)
20.45 Sevilla–Leicester City (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
6 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
10 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
20 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
23 órája

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45