BL: Wenger fellázadt az Arsenal vesztét okozó szabály ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 15:14
null
Wenger elégedetlen a BL kieséses szakaszának struktúrájával (Fotó: Reuters)
Sorozatban ötödik alkalommal búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Arsenal, amelyet kedden a Monaco ejtett ki, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal. Az „ágyúsokkal" 2013 óta másodszor fordult elő hasonló eset, 2013-ban ugyanis a Bayern München szintén Londonban szerzett találatainak köszönhetően lépett túl Arsene Wenger együttesén. A francia menedzser szerint itt az idő átírni ezt a szabályt.

 

Wenger úgy gondolja, csapata és a szintén idegenbeli gólok miatt búcsúzó Chelsea számára is másképp alakulhatott volna a nyolcaddöntős párharc, ha más lenne a kieséses szakasz struktúrája.

Az Arsenalt 19 éve szolgáló szakember nyomatékosan jelezte az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), hogy egy elavult szabályhoz ragaszkodnak.

„Két együttes is az idegenben szerzett gólokon bukott el, egy olyan szabály miatt, amely idejétmúlt és meg kell változtatni. Évek óta harcolok ellene.”

„Ezt a szabályt a hatvanas években alkották, azért, hogy a hazai pályától távol is támadásra ösztönözzék a csapatokat. Azóta sok idő eltelt, a futball rengeteget változott. Túl nagy a súlya az idegenben szerzett góloknak. Talán akkor lenne ennek értelme, ha a hosszabbítás után lépne életbe, mint a Ligakupában, Angliában” – fejtette ki álláspontját Wenger.

Az angol Ligakupában a rendes játékidő végén még nem dönt az idegenben rúgott több gól, a csapatok a ráadásban még kiharcolhatják a továbbjutást.

2013 után 2015-ben sem lesz angol klub a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ám Wenger nem akart belemenni a „miértek” kifejtésébe.

„A Premier League színvonala rendkívül magas, a fizikai igénybevétel pedig extrém. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy elemezzem, hol a hiba az angol klubfoci nemzetközi teljesítményében. Sok javítani való van, de most csak a legközelebbi céljainkra akarok összpontosítani” – mondta, majd cáfolta azt a hírt, miszerint az Európa-ligát gondolja a megfelelő színtérnek az Arsenal számára.

„Jobb nekünk a Bajnokok Ligájában. Ez ilyen egyszerű. Ha a nemzetközi futball vérkeringésében akarunk maradni, a BL-ben kell szerepelnünk. Félreértelmezték a szavaimat, csak annyit mondtam, hogy ha a csoportkörben estünk volna ki, az Európa-ligában még versenyben lennénk. A sajtótájékoztatókon már semmit sem lehet mondani anélkül, hogy kiforgassák az ember szavait. Többek között ezért sem mond senki semmit” – fejezte ki további elégedetlenségét a sajtó képviselőinek Arsene Wenger.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57
Ezek is érdekelhetik