Arsenal: „Nagyon messze vagyunk a BL-győzelemtől”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 12:35
Per Mertesacker, az Arsenal labdarúgócsapatának német védője szerint sokan alábecsülték az AS Monaco erejét, a londoniaknak pedig elég volt egyetlen rossz mérkőzés a BL-búcsúhoz.

„Messze, nagyon messze vagyunk a BL-győzelemtől, de általában minden együttessel ez a helyzet, amely elbúcsúzik a sorozattól…” – mondta a riporterek kérdésére csapata sajtótájékoztatóján Mertesacker.Mertesacker.

„Mindenki alábecsülte a hercegségbeliek erejét, de az első meccsen megmutatták, számolni kell velük. Csupán egyetlen rossz mérkőzésünk akadt, ennyi azonban elég is volt. A visszavágón az igazi arcunkat mutattuk, Londonban viszont sajnos még fejben nem voltunk elég erősek. Hatalmas lehetőséget puskáztunk el, ettől természetesen frusztráltak vagyunk” – tette hozzá a német védő.

„Mint azt láthatják, az eredményeinkkel a szezon kezdetén nincs gond, ám a végére valamiért mindig szétesik a csapat. Természetesen nem adjuk fel, újra megpróbáljuk, és mindent megteszünk, hogy a következő idényben is a Bajnokok Ligájában indulhassunk” – mondta Mertesacker.

Az Arsenal sorozatban ötödször búcsúzott a BL-től a nyolcaddöntőben. Arsene Wenger együttese jelenleg a Premier League tabellájának harmadik helyén áll, amelyet ha megőriz, a 2015–2016-is idényben a csoportkörben kapcsolódhat be a legrangosabb európai kupa küzdelmeibe.

Legfrissebb hírek

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

Isak az Espanyol ellen sem lépett pályára a Newcastle-ban

Minden más foci
2025.08.08. 22:34
Ezek is érdekelhetik