BL: Ferguson hiába próbált ébresztőt fújni játékosainak a szünetben

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 23:43
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának második fordulójában a Manchester United hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Basellal. A „vörös ördögök" már két góllal is vezettek az első félidőben, ám a vendégek a fordulás után fordítani tudtak, végül Ashley Young a 90. percben pontot mentett a hazaiaknak.

A hazaiak mestere, Sir Alex Ferguson roppant önkritikusan nyilatkozott a mérkőzés után.Sir Alex Ferguson roppant önkritikusan nyilatkozott a mérkőzés után.

„Nem voltunk elég óvatosak, és a koncentrációnk is hagyott némi kívánnivalót maga után – ismerte be a skót szakember. – Hagytuk az ellenfelet, hogy helyzeteket alakítson ki, bár ezek közül sokat megúsztunk. A félidőben mondtam a játékosaimnak, hogy ezzel hagyjanak fel, és ébredjenek fel végre. Ez a Bajnokok Ligája: ha lazítasz, véged van!"

Két gólt szerző támadója, Danny Welbeck roppant csalódott volt az elmaradt győzelem miatt.

„Kiválóan kezdtük a találkozót, egy MU-nak az ilyen mérkőzéseket hoznia kellene. Az ellenfél játéka felgyorsult a szünet után, hamar felhozták a labdát. Nehéz volt ellenük futballozni így, de akkor is hoznunk kellett volna magunkat. Nagyon csalódottak vagyunk! Hiába lőttem két BL-gólt, és emiatt legszívesebben átugranám a Holdat is, ez csapatjáték, így nem lehetek boldog ma este!"

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik