PL: vége a január óta sérült portugál idényének, oda a vb is?

MTI MTIMTI MTI
2018.04.19. 21:33
A mostani szezonban már nem futballozhat Renato Sanches, a Swansea City portugál labdarúgója, akit január óta sérülés hátráltat.

Carlos Carvalhal vezetőedző csütörtökön elmondta, fiatal honfitársa továbbra sem épült fel teljes mértékben a combsérüléséből. Hozzátette, jelenleg a fizioterapeuta irányításával edz, hogy visszanyerje korábbi erőállapotát. Jövő héttől ismét a csapattal gyakorolhat, de jelentős lemaradása miatt mérkőzéseken már nem szerepelhet a jelenlegi idényben.

Sanches kulcsszerepet játszott Portugália 2016-os Európa-bajnoki címében, ám Carvalhal közölte vele, felejtse el, hogy idén nyáron ott lehet az oroszországi világbajnokságon.

„Nem hiszem, hogy lesz esélye játszani a tornán. Beszéltem vele, mert látom, hogy nagy intenzitással edz, mivel úgy gondolja, szerepelhet a világbajnokságon, de nagy a veszélye, hogy ismét megsérül” – magyarázta az edző.

A Premier League-ben a kiesés ellen küzdő walesiek tavaly augusztus végén vették kölcsön a 20 éves középpályást a Bayern Münchentől. A német klub néhány héttel az Európa-bajnokságot megelőzően 35 millió eurót fizetett érte, azonban hiába választották meg a portugál sikerrel zárult franciaországi torna legjobb fiatal játékosának, Münchenben nem tudott állandó helyet kivívni magának a csapatban.

A Swansea City színeiben 15 tétmeccsen lépett pályára, gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
6 perce

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
4 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
7 órája

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
9 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
12 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
23 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50