PL: ritka egyetértés a szurkolók között a Szuperliga ellen

KISS DOMÁNKISS DOMÁN
2021.04.20. 11:24
null
Szurkolók tömege tüntet a csapatok stadionjai előtt (Fotó:AFP)
A labdarúgó Premier League topcsapatainak szurkolói örök rivalizálást folytatnak, de a Szuperliga körüli botrány még őket is összehozta. 

 

Jön a háború? Az UEFA-fenyegetés ellenére 12 klub bejelentette a Szuperligát
Ennyi volt? – Szöllősi György jegyzete
Wall Street a spájzban – Csurka Gergely publicisztikája

Mindkét észak-londoni klub, illetve a Liverpool, a Chelsea, a Manchester United és a Manchester City is tagja a szakadár csapatok csoportjának, amely a Szuperliga által hátrahagyná a Bajnokok Ligáját.

A JPMorgan amerikai befektetési bank megerősítette, hogy finanszírozza az új sorozatot. A 12 (illetve a tervek szerint majd 15) alapító klub számára anyagilag sokkal kifizetődőbb lenne, mint a Bajnokok Ligája. Minden héten hétköznap lennének a fordulók és elméletileg lehetővé tennék a részt vevő együttesek számára, hogy továbbra is részt vegyenek hazájuk bajnokságában. A szurkolókat ez azonban egyáltalán nem villanyozza fel, sőt egyhangúan ellene vannak a terveknek.

Tim Payton, az Arsenal Szurkolói Csoport igazgatósági tagja azt mondta, hogy a Szuperliga a „futball halála” lenne, szembemegy a „sportszerű versengés és az érdemeken nyugvó kvalifikáció” ideáljaival.

„Szükségünk van az FA-ra és a bajnokságra, együtt kell maradni" – fogalmazott. Maddie Watson, egy 16 éves iskolás a klub központja előtt azt mondta, hogy „ez az egész egy árulás, mert nem gondolnak a rajongókra.”

„Undorító egy pandémiában ilyet tenni, amikor az emberek ennyi pénzt veszítenek, azért csinálják ezt a Szuperligát, hogy több pénzt szerezzenek”– mondta. A rajongók nem csupán ott adtak hangot nemtetszésüknek: sok szurkoló jelent meg a Manchester United stadionja, az Old Trafford előtt is, hogy kimutassák tiltakozásukat.

Az egyik transzparensen ez állt: „A szegények alkották, a gazdagok ellopták.”

A Liverpool FC Spion Kop 1906 nevű rajongói csoportja, amely zászlókat és transzparenseket helyezett ki korábban az Anfieldhez, elmondta, hogy arra kérték a klubot, minél hamarabb vegye le az összeset.

Pár új molinó lógott az arénán, az egyiken a „R.I.P LFC” felirat olvasható, a másikon pedig„Az LFC rajongói az Európai Szuperliga ellen.”

A Chelsea stadionja előtt is tiltakozást tartanak a Brighton elleni keddi Premier League-összecsapás előtt.

A nyugat-londoni gárdát támogató ikertestvérek, a 22 éves Daniel és Charlie Clarke, akik mindketten japánul tanulnak az egyetemen, ugyancsak viszolyognak a lépéstől.

„Családunk ötven éve követi a Chelsea-t”– mondta Daniel. –Nagyapánk, aki néhány éve elhunyt, az ötvenes években kezdte támogatni a klubot, és követte az egész országban, sőt egész Európában. Az első, ami eszembe jutott, hogy ő vajon hogyan reagálna?”

 

 

Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
45 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
12 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46