PL: öt Man. City-játékos nem játszhat a Chelsea ellen

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 17:43
null
Pep Guardiola vakarhatja a fejét a Chelsea elleni mérkőzés előtt (Fotó: AFP)
Öt Manchester City-játékos sem léphet pályára koronavírusos megbetegedés miatt a Chelsea elleni angol bajnoki rangadón vasárnap.

 

Pep Guardiola, a manchesteri együttes menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján nem árul(hat)ta el, hogy Kyle Walker és Gabriel Jesus mellett melyik három futballistája hiányzik majd a mérkőzésről.

„Nem hiszem, hogy a Premier League engedélyezi számunkra, hogy nyilvánosságra hozzuk a nevüket. Majd vasárnap megtudják” – idézi a spanyol szakembert a BBC.

A koronavírusos esetek miatt a Manchester City előző bajnokiját, az Everton ellen eredetileg december 28-ára kiírt mérkőzést elhalasztották. Guardiola elmondta, rajtuk nem múlt volna a meccs megrendezése, de a racionalitás azt diktálta, hogy elnapolják az összecsapást.

„Lett volna elegendő mennyiségű játékosunk, hogy pályára lépjünk, de a mérkőzés napján újabb három játékosunknál mutatták ki a koronavírust. A helyzetről én magam értesítettem telefonon Carlo Ancelottit (az Everton menedzserét – a szerk.). Hatalmas kockázatot vállaltunk volna azzal, ha megrendezik a meccset. Mi lett volna akkor, ha általunk az Everton labdarúgói is megfertőződnek!?” – tette fel a költői kérdést a Manchester Cuty menedzsere.

Ami a Chelsea-t illeti: Reece James combizomproblémák miatt biztosan kihagyja a vasárnap 17.30 órakor kezdődő rangadót, Hakim Zijes ellenben felépült, és csaknem egy hónapos (és hatmeccses) kihagyás után visszatérhet a pályára.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
PÉNTEK
18.30:
Everton–West Ham United (Tv: Digi Sport1)
21.00: Manchester United–Aston Villa (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
SZOMBAT
13.30: Tottenham Hotspur–Leeds United (Tv: Spíler1)
16.00: Crystal Palace–Sheffield United (Tv: Spíler1)
18.30: Brighton & Hove Albion–Wolverhampton Wanderers (Tv: Digi Sport1)
21.00: West Bromwich Albion–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP
13.00: Burnley–Fulham (Tv: Spíler1)
15.15: Newcastle United–Leicester City (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00:
Southampton–Liverpool (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 9 6 1 37–20 +17 33
2. Manchester United 15 9 3 3 31–23 +8 30
3. Leicester City 16 9 2 5 29–20 +9 29
4. Everton 15 9 2 4 26–19 +7 29
5. Aston Villa 14 8 2 4 28–14 +14 26
6. Chelsea 16 7 5 4 31–18 +13 26
7. Tottenham 15 7 5 3 26–15 +11 26
8. Manchester City 14 7 5 2 21–12 +9 26
9. Southampton 16 7 5 4 25–19 +6 26
10. West Ham United 16 6 5 5 23–21 +2 23
11. Leeds United 16 7 2 7 30–30 0 23
12. Wolverhampton 16 6 3 7 15–21 –6 21
13. Arsenal 16 6 2 8 16–19 –3 20
14. Newcastle 15 5 4 6 17–24 –7 19
15. Crystal Palace 16 5 4 7 20–29 –9 19
16. Burnley 15 4 4 7 9–20 –11 16
17. Brighton & Hove Albion 16 2 7 7 18–25 –7 13
18. Fulham 15 2 5 8 13–23 –10 11
19. West Brom 16 1 5 10 11–35 –24 8
20. Sheffield United 16 2 14 8–27 –19 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik