PL: megvan Mourinho új munkája, már a héten kezd

K. D.K. D.
2019.08.10. 16:20
Nagyon úgy tűnik, a közeljövőben mégsem vállal munkát edzőként José Mourinho, a portugál tréner ugyanis most szakkommentátorként írt alá a Sky Sports közvetítőcsapatánál.

„A barátaim azt mondják, élvezzem a nyarat, mert korábban sosem volt erre lehetőségem. De nem tudom élvezni, nem vagyok elég boldog hozzá. Hiányzik a futball” – mondta nemrég José Mourinho, aki azonban, úgy tűnik, továbbra sem kapott olyan állásajánlatot, amelyen legalább elgondolkodna.„A barátaim azt mondják, élvezzem a nyarat, mert korábban sosem volt erre lehetőségem. De nem tudom élvezni, nem vagyok elég boldog hozzá. Hiányzik a futball” – mondta nemrég José Mourinho, aki azonban, úgy tűnik, továbbra sem kapott olyan állásajánlatot, amelyen legalább elgondolkodna.

A Sky Sports ugyanis most bejelentette, szerződtették az idényre a portugál ikont, aki a televíziós közvetítések alkalmával a stúdióban elemzi majd a meccseket szakkommentátorként.

Sky Sports on Twitter

Sokat nem is kell várni a Special One debütálására, Mourinho ugyanis már a héten munkába áll, és pont két korábbi csapata mérkőzésén, a vasárnapi Manchester United–Chelsea rangadón láthatjuk először a stúdióban.

Legfrissebb hírek

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
6 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
12 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
23 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16