Edzősors: Hiányzik a futball, ég bennem a tűz – Mourinho

I. M.I. M.
2019.07.30. 12:19
null
José Mourinho szeretne visszatérni és újra edzőként dolgozni (Fotó: AFP)
Készen áll a visszatérésre José Mourinho, ugyanakkor leszögezte: vár a megfelelő ajánlatra. A portugál futballedzőt decemberben menesztette a Manchester United, azóta nem ült kispadon, többnyire televíziós szakértőként dolgozott.

 

„Volt időm gondolkodni, újragondolni és elemezni a dolgokat, és ugyanaz az érzés fogott el, mint gyerekként, ég bennem a tűz – mondta aSky Sports híradójábanJosé Mourinho. – A barátaim azt mondják, élvezzem a nyarat, mert korábban sosem volt erre lehetőségem. De nem tudom élvezni, nem vagyok elég boldog hozzá. Hiányzik a futball.”

Mourinhónak korábban többek között Kínából is volt ajánlata, de nemet mondott rá, mivel az öt európai topliga egyikében szeretne elhelyezkedni.

„Türelmesnek kell lennem, és ez a legnehezebb. Gyakran úgy érzem, hogy igent akarok mondani egy ajánlatra, aztán gyorsan visszakozom. Meg kell várnom a megfelelőt” – mondta a portugál tréner, aki az utóbbi időben németül is tanult, de nem gondol a Bundesligára. „Nem várnak, senki sem kopogtatott az ajtómon” – mondta a német bajnoksággal kapcsolatban.

„Ha lenne egy másik ország (az öt európai topligán kívül – a szerk.), ahol a bajnoki címért kellene küzdeni, valami különlegeset felépíteni, egy klubot egy új szintre emelni, azon talán elgondolkodnék, ki tudja. De egyelőre a legnagyobbakra fókuszálok” – tette hozzá Mourinho, aki egyelőre nem szeretne válogatottnál munkát vállalni, de a későbbiekben nem zárja ki ennek a lehetőségét sem.

„Egy meccs egy hónapban? Rengeteg irodai munka, kevés idő a pályán, kevés mérkőzés. Két évet kell várni egy Európa-bajnokságra, még kettőt egy világbajnokságra... Nem, még nem akarom ezt – folytatta az 56 éves szakember. – De egy nap talán ennek is eljön az ideje, ha nem Portugáliában, akkor egy másik válogatottnál. Amikor ott vagyok egy Eb-n vagy vébén, akkor úgy érzem, hogy egyszer edzőként is részt akarok venni ezeken a tornákon. Majd rájövök, hogy ez a munka nem nekem való. Egy nap talán így lesz, és ha épp Portugáliával, arra nagyon büszke lennék.”

Legfrissebb hírek

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:37

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:34

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Nuno Campos jelmondata Bukarestben: Mi aztán senkitől sem félünk!

Minden más foci
2026.10.10. 11:45

A Mbappé-téma miatt dühöngött José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 17:28

„Szerencsések leszünk, ha...” – Mourinho a Manchester City ügyén viccelődött

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 19:30

Puskás Martin Phillip Cocutól is tanul

Minden más foci
2026.10.07. 09:48