PL: másfél perc alatt két gól, a bajnoki cím kapujában a Man. City

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 15:21
null
Agüeróéknak három pont kell még a biztos bajnoki címhez (Fotó: AFP)
Sergio Agüero és Ferran Torres góljával a Manchester City 2–0-ra nyert idegenben a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában, így egy lépésre került fennállása hetedik bajnoki címétől.

Pep Guardiola kezdőcsapata mindössze három helyen egyezett meg a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonásához képest: Ederson, Joao Cancelo és Rodri maradt meg hírmondónak a párizsi meccsről, viszont ezúttal bekerült az együttesbe két középcsatár, Sergio Agüero és Gabriel Jesus is. Utóbbi már az az első félidőben bevette a Crystal Palace kapuját, de találatát les miatt érvénytelenítették.

A londoni alakulat egyébként nem játszott alárendelt szerepet az első félidőben, a vendégek azonban a szünet után másfél perc leforgása alatt eldöntötték a mérkőzést: az 57. percben Agüero juttatta előnyhöz a Cityt klassis befejezéssel – az idény végén távozó argentin csatár 2020 januárja óta először lőtt akciógólt PL-meccsen –, majd rögtön a következő támadásból Ferran Torres helyezett a jobb alsó sarokba.

A KÉT GÓL

A találkozó érdemi része ezzel le is zárult, a manchesteri egylet nagy fölénye ellenére újabb gólt már nem szerzett. Ha a városi rivális United vasárnap kikap otthon a Liverpooltól, akkor Pep Guardiola alakulata már ezen a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet; ha nem, akkor a következő fordulóban a Chelsea ellen lehet aranyérmes a City.

De addig vár még rá a PSG elleni BL-elődöntő visszavágója kedden…

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
Crystal Palace–Manchester City 0–2 (Agüero 57., F. Torres 59.)
Brighton–Leeds United 2–0 (Gross 14. – 11-esből, Welbeck 80.)
Chelsea–Fulham 2–0
(Havertz 10., 49.)
Everton–Aston Villa 1–2 (Calvert-Lewin 19., ill. Watkins 13., El-Ghazi 80.)

VASÁRNAP
15.00:
Newcastle United–Arsenal (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1)
20.15: Tottenham–Sheffield United (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐ
19.00:
West Bromwich Albion–Wolverhampton Wanderers
21.15: Burnley–West Ham United

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Southampton–Leicester City 1–1 (Ward-Prowse 61. – 11-esből, ill. Evans 68.)


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 25 5 4 71–24 +47 80
2. Manchester United 33 19 10 4 64–35 +29 67
3. Leicester City 34 19 6 9 61–39 +22 63
4. Chelsea 34 17 10 7 53–31 +22 61
5. West Ham 33 16 7 10 53–43 +10 55
6. Liverpool 33 15 9 9 55–39 +16 54
7. Tottenham 33 15 8 10 56–38 +18 53
8. Everton 33 15 7 11 45–42 +3 52
9. Aston Villa 33 14 6 13 48–38 +10 48
10. Leeds United 34 14 5 15 50–52 –2 47
11. Arsenal 33 13 7 13 44–37 +7 46
12. Wolverhampton 33 11 8 14 32–45 –13 41
13. Crystal Palace 33 10 8 15 34–56 –22 38
14. Brighton & Hove Albion 34 8 13 13 35–39 –4 37
15. Southampton 33 10 7 16 41–59 –18 37
16. Burnley 33 9 9 15 30–45 –15 36
17. Newcastle 33 9 9 15 36–54 –18 36
18. Fulham 34 5 12 17 25–45 –20 27
19. West Brom 33 5 10 18 30–64 –34 25
20. Sheffield United 33 5 2 26 18–56 –38 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik