Roppant izgalmas mérkőzésen nyert a Manchester City

2020.07.15. 18:50
null
David Silva: a mester alkot (Fotó: AFP)
Nagy nehézségek árán tudta csak megverni (2–1) odahaza a  Manchester City a kiesés ellen harcoló AFC Bournemouth-t az angol Premier League 36. fordulójában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Manchester City–AFC Bournemouth 2–1
(D. Silva 6., G. Jesus 39., ill. D. Brooks 88.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Természetesen mindenki győzelmet várt a második helyét és a Bajnokok Ligája-indulását már bebiztosító Manchester Citytől a kiesés ellen harcoló Bournemouth ellen, már csak azért is, mert a manchesteriek korábbi kilenc PL-mérkőzésüket megnyerték a mostani ellenféllel szemben, a tizedik pedig rekord lett. Lett, ugyanis az első félidőben David Silva előbb lőtt egy gyönyörű gólt szabadrúgásból, majd adott egy gólpasszt Gabriel Jesusnak, aki könyörtelenül kihasznált a vendégvédelem nyílt napját.

A két gól között sokszor 80 százalékban a Citynél volt a labda, de csak nagy szerencsével úszta meg kapott gól nélkül: Joshua King és Dominic Solanke lábbal, a remekül futballozó szélső, Philip Billing fejjel célzott pontatlanul az ötös előteréből; Ederson kapus pedig a kapufa és a feje, no és sok-sok szerencse segítségével hárította Junior Stanislas szabadrúgását.

Pep Guardiola a szünetben beküldte a pályára Raheem Sterlinget, de így is csak centimétereken múlott, hogy nem szépített az AFC. A VAR is igazolta, hogy lesről lőtt a hazai kapuba King, igaz, az első félidőben járt volna egy büntető a Citynek, amikor Jesust felrúgta az ötös előtt a PL rosszfiúja, Jefferson Lerma.

Ederson bakija után Ilkay Gündogan mentett hatalmasat, majd Jesús kiharcolt egy büntetőt, pontosabban csak majdnem, mert közbeszólt a VAR (helyesen). A City klubrekordot állított volna be, ha sorozatban ötödik hazai élvonalbeli mérkőzését is megnyeri kapott gól nélkül, de David Brooks szépített, majd kétszer is hajszál híján egyenlített a vendégcsapat. 2–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Chelsea–Norwich City 1–0
(Giroud 45+3.)
Burnley–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Wood 94. – 11-esből, ill. R. Jiménez 76.)
Newcastle United–Tottenham Hotspur 1–3 (Ritchie 56., ill. Szon Hung Min 27., Kane 60., 94.)
KÉSŐBB

21.15: Arsenal–Liverpool (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 +49 93
2. Manchester City 36 24 3 9 93–35 +58 75
3. Chelsea 36 19 6 11 64–49 +15 63
4. Leicester City 35 17 8 10 65–36 +29 59
5. Manchester United 35 16 11 8 61–35 +26 59
6. Wolverhampton 36 14 14 8 49–38 +11 56
7. Tottenham 36 15 10 11 57–46 +11 55
8. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 +4 54
9. Burnley 36 14 9 13 41–48 –7 51
10. Arsenal 35 12 14 9 51–44 +7 50
11. Everton 35 12 9 14 41–52 –11 45
12. Southampton 35 13 6 16 45–58 –13 45
13. Newcastle 36 11 10 15 37–55 –18 43
14. Crystal Palace 35 11 9 15 30–45 –15 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21 34
18. Bournemouth 36 8 7 21 37–62 –25 31
19. Aston Villa 35 8 6 21 38–65 –27 30
20. Norwich City 36 5 6 25 26–68 –42 21
Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
1 órája

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
6 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
18 órája

Bournemouth: újabb két edző szerződött Liverpoolba

Angol labdarúgás
20 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16
Ezek is érdekelhetik