PL: Kikaptunk, mert az ellenfél nagyon hatékony volt – Arteta

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.05. 10:44
null
Mikel Arteta gratulált Sean Dyche-nak és az Evertonnak (Fotó: Getty Images)
Mint azt megírtuk, az Everton 1–0-s győzelmet aratott az Arsenal felett, amivel öt pontra csökkent a különbség az „ágyúsok” és a Manchester City között vesztett pontok tekintetében. Mikel Arteta csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után, Sean Dyche reakciója viszont tükrözte a hazai publikum lelkesedését.

Sean Dyche, az Everton menedzsere, a klub honlapjának értékelte a látottakat. „Nagyon fontos volt a teljesítmény, ugyanis öthétnyi előszezoni munkát próbáltunk öt napba sűríteni a héten az edzések során. Egy előszezon során sok információt tudsz a játékosoknak adni, miközben folyamatosan válnak egyre fittebbé.

Ezeket belesűrítettük ebbe az egy hétbe, sok információt adtunk nekik az alapokról, az elkötelezettségről, a taktikai feladatokról. A játékunk minőségének csiszolásához jó kiindulást jelent a mai mérkőzés, azonban kell, hogy legyen egy egység, egy cél iránti elkötelezettség, ezeket láthattuk a pályán a 90 perc során” – nyilatkozta Dyche, aki éveken át sikeresen tartotta az élvonalban a liga egyik legkisebb költségvetésével rendelkező Burnleyt.

Kollégája, a korábban az Evertonban is futballozó Mikel Arteta csalódottan értékelt az Arsenal weboldalának. „Gratulálunk az Evertonnak. Azért nyertek, mert nagyon hatékonyak voltak. Mi nem tudtunk mit kezdeni a játékuk direkt jellegével, valamint a helyzeteink kialakítása és azok kihasználása sem volt elég jó.

A játékosok kicsit elveszítették a fejüket a végén, sokat szabálytalankodtunk, szabadrúgásokat adtunk nekik, amivel időt nyertek, lelassították a játékot, pontrúgásokat harcoltak ki. Nem hiszem, hogy az eredménykényszer okozta nyomás miatt kaptunk ki, sok ehhez hasonló mérkőzést játszottunk már az idén. Ilyen ellenfelek ellen a védekezésnek tökéletesnek kell lennie, hogy abból kiindulva tudjuk irányítani a játékot, kis időszakokban ez most is így volt, de nem voltunk elég kiegyensúlyozottak ahhoz, hogy elkerüljük a vereséget” –
zárta értékelőjét Arteta.

Eddie Nketiah sajnálta, hogy nem tudták megjutalmazni a vendégszurkolókat egy győzelemmel, és már várja a javítási lehetőséget. „Minden meccset meg akarunk nyerni, főleg a szurkolóink számára, de tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Kitűnően biztatnak minket az egész szezon során, nem kis tett ennyit utazni és elkísérni minket az idegenbeli mérkőzésekre. Szeretnénk őket megajándékozni a három ponttal jövő szombaton (a Brentford ellen).”


ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ

Chelsea–Fulham 0–0

Everton–Arsenal 1–0 (Tarkowski 60.)
Aston Villa–Leicester City 2–4 (Watkins 9., Souttar 32. – öngól, ill. Maddison 12., Iheanacho 41., Tete 45+2., Praet 79.)
Brentford–Southampton 3–0 (Mee 41., Mbeumo 44., M. Jensen 80.)
Brighton–Bournemouth 1–0 (Mitoma 87.)
Manchester United–Crystal Palace 2–1 (B. Fernandes 7. – tizenegyesből, Rashford 62., ill. Schlupp 76.)
Kiállítva: Casemiro (70., MU)
Wolverhampton–Liverpool 3–0 (Matip 5. – öngól, Dawson 12., R. Neves 72.)
Newcastle United–West Ham United 1–1 (C. Wilson 3., ill. Paquetá 32.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:
Nottingham Forest–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30:
Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Az állás
1. Arsenal 20 16 2 2 45–17 +28 50
2. Manchester City 20 14 3 3 53–20 +33 45
3. Manchester United 21 13 3 5 34–26 +8 42
4. Newcastle 21 10 10 1 34–12 +22 40
5. Tottenham 21 11 3 7 40–31 +9 36
6. Brighton & Hove Albion 20 10 4 6 38–27 +11 34
7. Brentford 21 8 9 4 35–28 +7 33
8. Fulham 22 9 5 8 32–30 +2 32
9. Chelsea 21 8 6 7 22–21 +1 30
10. Liverpool 20 8 5 7 34–28 +6 29
11. Aston Villa 21 8 4 9 25–31 –6 28
12. Crystal Palace 21 6 6 9 19–29 –10 24
13. Leicester City 21 6 3 12 32–37 –5 21
14. Nottingham Forest 20 5 6 9 16–35 –19 21
15. Wolverhampton 21 5 5 11 15–30 –15 20
16. West Ham 21 5 4 12 18–26 –8 19
17. Leeds United 19 4 6 9 26–33 –7 18
18. Everton 21 4 6 11 16–28 –12 18
19. Bournemouth 21 4 5 12 19–43 –24 17
20. Southampton 21 4 3 14 17–38 –21 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik