PL: Eriksent szerződtette a Brentford – hivatalos

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 09:30
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. helyén álló Brentford a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy nemzetközi engedéllyel az évad végéig szerződtette a dán válogatott középpályást, Christian Eriksent. A korábbi sajtóhírek szerint a megállapodásban egyéves hosszabbítási opció is szerepel.

Eriksen folytatja a pályafutását, a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Eriksen folytatja a pályafutását, a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Eriksen folytatja a pályafutását, a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Eriksen folytatja a pályafutását, a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Eriksen folytatja a pályafutását, a Premier League-ben (Fotó: AFP)

 

Január 23-án a The Athletic beszámolójára hivatkozva megírtuk, hogy a Brentford és Christian Eriksen képviselői mindenben megállapodtak egymással, így a 29 éves középpályás Angliában folytathatja a karrierjét. Az akkori hírek szerint az angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a PL vezetősége még akadályt gördíthetett volna a megállapodás elé: mindkét szervezet részt akart venni a nyári Európa-bajnokságon történt összeesése után karrierjét egy a mellkasába ültetett minidefibrillátorral folytatni kívánó Eriksen orvosi tesztelésében. A Brentford a honlapján nem tért ki külön arra, hogy a két szervezet végül milyen minőségben felügyelte a folyamatot, azt viszont közölte, hogy a dán játékos átfogó orvosi vizsgálaton esett át, s nemzetközi engedéllyel szerződtette.

A 109-szeres válogatott labdarúgó menedzsere, Martin Schoots a napokban annyit mondott a lehetséges megállapodásról, hogy a Premier League olyan lenne ügyfelének, „mint a valódi hazatérés”. Nem véletlen: Eriksen ugyanis 2013 és 2020 között több mint 300 tétmeccsen viselte egy másik londoni klub, a Tottenham Hotspur szerelését.

A Brentford vezetőedzőjét, Thomas Franket ráadásul jól ismeri, hiszen a dán U17-es válogatottban az edzője volt.

„Hihetetlen lehetőséget ragadtunk meg azzal, hogy világklasszist igazoltunk. Igaz, csapattal immár hét hónapja nem edzett együtt, de egyénileg sokat dolgozott. Fitt, de megfelelő formába kell lendülnie. Alig várom, hogy együtt edzhessen velünk, és visszatérjen a legmagasabb szintre, hiszen abban az állapotában képes »diktálni« a meccsek tempóját. Megtalálja a megfelelő megoldásokat és gólveszélyes. A szögletekben és a szabadrúgásban is nagyon jó. Arra számítok, hogy az öltözőben és a pályán egyaránt nagy hatással lesz a csapatra” – nyilatkozta Thomas Frank a Brentford hivatalos honlapján.


Az már december közepén kiderült, hogy Christian Eriksennek el kell hagynia az Intert, mivel szívritmus-szabályzóval nem játszhat az olasz labdarúgó-bajnokságban.

PREMIER LEAGUE, AZ ÁLLÁS
1. Manchester City23183255–14+4157
2. Liverpool22146258–19+3948
3. Chelsea24138348–18+3047
4. Manchester United22115636–30 +638
5. West Ham23114841–31+1037
6. Arsenal21113733–25 +836
7. Tottenham20113626–24 +236
8. Wolverhampton21104719–16 +334
9. Brighton & Hove Albion22612423–23 0 30
10. Leicester City2075834–37 –326
11. Aston Villa21821128–32 –426
12. Southampton22510726–34 –825
13. Crystal Palace2259831–34 –324
14. Brentford23651226–38–1223
15. Leeds United2157924–40–1622
16. Everton20541124–35–1119
17. Norwich City22441413–45–3216
18. Newcastle21291021–43–2215
19. Watford20421423–40–1714
20. Burnley1819816–27–1112
Legfrissebb hírek

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
17 perce

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
7 órája

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
12 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
19 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
23 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:56
Ezek is érdekelhetik