PL: az utolsó két vádpontban is felmentették a Man. City korábbi játékosát

2023.07.14. 18:39
null
Benjamin Mendy az ítélethirdetés után (Fotó: Getty Images)
A chesteri bíróság az utolsó két vádpontban is felmentette a nemi erőszakkal és nem erőszak kísérletével vádolt Benjamin Mendyt – írja a Sky Sports.

 

Lassan két éve, 2021 augusztusában vették őrizetbe az akkor még a Manchester Cityt erősítő francia hátvédet, Benjamim Mendyt. A 28 éves labdarúgó ellen összesen kilenc vádpontot fogalmaztak meg, ezek közül az év elején hétben nem találta bűnösnek a chesteri koronabíróság.

Az utolsó két vádpont közül az egyik nemi erőszakra, a másik nem erőszak kísérletére vonatkozott, ezeket Mendy végig tagadta.

A Sky Sports beszámolója szerint a világbajnok védő kitörő örömmel fogadta az őt felmentő ítéletet és a barátait ölelgetve távozott a bíróságról. Mendyt 2017-ben 52 millió fontért a világ legdrágább védőjeként szerződtette a Manchester CIty, az angol klub pedig akkor engedte el, amikor június 30-án lejárt a szerződése.

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
33 perce

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
54 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
3 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45