B. L. 2020.06.21 19:17 Frissítve: 2020.06.21 22:27

PL: a Chelsea két perc alatt megfordította a meccsét

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Chelsea idegenben 2–1-re legyőzte a bennmaradásért kaparó Aston Villát.

Az Aston Villa vezetett az első félidő végén, majd beállt Pulisic, és belelendült Azpilicueta (Fotó: AFP)

 

Pedig a házigazda nem kezdett rosszul, az első félidő végjátékában még a vezetést is megszerezte: jobb oldali beadás után Kortney Hause első próbálkozását Kepa Arrizabalaga még hárította, a kipattanót viszont már bevágta az angol támadó (1–0).

A vendégek az 55. percben kettőt is cseréltek, jött a pályára Ross Barkley és Christian Pulisic is, amivel egy csapásra megváltozott a játék képe.

A 60. percben César Azpilicueta jobb oldali beadása után az amerikai szélső a léc alá lőtt, majd a spanyol védő Olivier Giroud-nak is adott egy gólpasszt – két perc alatt fordított a Chelsea (1–2)!

A házigazdának még a 87. percben volt lehetősége arra, hogy legalább egy pontot megmentsen, de a pillanatokkal korábban beálló Jota a hosszú alsó mellé lőtt.

A mérkőzés összefoglalója

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Newcastle United–Sheffield United 3–0 (Saint-Maximin 55., Ritchie 69., Joelinton 78.)
Aston Villa–Chelsea 1–2 (Hause 43., ill. Pulisic 60., Giroud 62.)
KÉSŐBB
Everton–Liverpool 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 30 27 2 1 66–21 +45  83
2. Manchester City 29 19 3 7 71–31 +40  60
3. Leicester City 30 16 6 8 59–29 +30  54
4. Chelsea 30 15 6 9 53–40 +13  51
5. Manchester United 30 12 10 8 45–31 +14  46
6. Wolverhampton 30 11 13 6 43–34 +9  46
7. Sheffield United 30 11 11 8 30–29 +1  44
8. Tottenham 30 11 9 10 48–41 +7  42
9. Crystal Palace 30 11 9 10 28–32 –4  42
10. Arsenal 30 9 13 8 41–41 0 40
11. Burnley 29 11 6 12 35–40 –5  39
12. Everton 30 10 8 12 37–46 –9  38
13. Newcastle 30 10 8 12 28–41 –13  38
14. Southampton 30 11 4 15 38–52 –14  37
15. Brighton & Hove Albion 30 7 11 12 34–41 –7  32
16. Watford 30 6 10 14 28–45 –17  28
17. West Ham 30 7 6 17 35–52 –17  27
18. Bournemouth 30 7 6 17 29–49 –20  27
19. Aston Villa 30 7 5 18 35–58 –23  26
20. Norwich City 30 5 6 19 25–55 –30  21

 

2021.07.26 15:43:54

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021. A német nem kért Eden Hazard-ból, Haaland helyett Lukaku lesz a nagy nyári fogás?

2021.07.26 23:38:41

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Jadon Sancho a 73 millió fontos árával akár alkalmi vételnek is tetszhet, akadt olyan angol médium, amely egy Black Friday-akcióhoz hasonlította a megszerzését.

2021.07.13 15:29:35

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021 ...Griezmann és két fiatal tehetség a Barcelonából? Közben a citys megfigyelők kifogták Dél-Amerikát.

2021.07.05 11:10:13

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021 Arteta a wengeri úton, az elképesztő melléfogások után közel 300 millió euróból erősíthet az Arsenal.

2021.05.29 09:27:21

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Manchester City 2016-ban 2 millió eurót fizetett érte, jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.