MU: Martial szerint Pogba öt éven belül megkapja az Aranylabdát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 14:06
Anthony Martial, a Manchester United labdarúgója a világ legjobb középpályásának tartja Paul Pogbát, és szerinte csapattársa öt éven belül megkapja az Aranylabdát.  

„Paul mentálisan rendkívül erős és nagy az önbizalma” – mondta Martial az angol klub honlapjának. Hozzátette: technikás, fáradhatatlan futballistának tartja Pogbát, aki szerinte a világ legjobb középpályása.„Paul mentálisan rendkívül erős és nagy az önbizalma” – mondta Martial az angol klub honlapjának. Hozzátette: technikás, fáradhatatlan futballistának tartja Pogbát, aki szerinte a világ legjobb középpályása.

„Fiatal játékos, akire sok munka vár, de így lesz még jobb… Ha képes tovább fejlődni, öt éven belül megkapja az Aranylabdát” – fogalmazott.

A 24 éves Pogba tavaly nyáron az akkor világrekordot jelentő 105 millió euróért (32 milliárd forint) került a Juventustól a Manchester Unitedhez. Első angliai szezonjában 51 tétmeccsen kilencszer volt eredményes és hat gólpasszt adott. A 2017–2018-as idényben eddig háromszor lépett pályára, két gól és két gólpassz a mérlege. A Pogbához hasonlóan szintén francia válogatott, 21 éves Martial 2015 óta az MU játékosa.

Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

„Apai” védőszárnyak alatt, újjászületve Párizsban – Ousmane Dembélé-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.11.30. 09:31

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Megpofozta a saját csapattársát az Everton játékosa, kiállították, de csapata így is megverte az MU-t

Angol labdarúgás
2025.11.24. 22:56

Edzője már nem mer jósolni, de úgy tűnik, Pogba több mint két év után végre bajnokit játszik

Francia labdarúgás
2025.11.18. 13:12

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik