Man. City: rekordösszegért veszik meg Sterlinget – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.12. 21:42
A goal.com információi szerint a Liverpool elfogadta a Manchester City harmadik ajánlatát, így Raheem Sterling a manchesteri klubrekordot jelentő 44+5 millió fontért (mintegy 64 millió euró) válthat klubot.

Manuel Pellegrini nagyon szerette volna csapatában tudni a jó szezont záró, 20 éves támadót, aki 35 bajnokin hét gólt szerzett, adott nyolc gólpasszt, illetve lendületes játékával állandó veszélyforrást jelentett az ellenfél védelmének. A City első, majd második ajánlatát azonban visszautasította a Liverpool, annak ellenére, hogy az érintett Sterling már korábban közölte Brendan Rodgers menedzserrel távozási szándékát.az érintett Sterling már korábban közölte Brendan Rodgers menedzserrel távozási szándékát.

A fiatal támadó betegség miatt nem vett részt a liverpooliak edzésein, viszont a neve vasárnapig még így is ott szerepelt az ázsiai túrára készülő keretben. Amint arról korábban beszámoltunk: csupán néhány órával ezelőtt húzták le onnan, ami feltételezte a két klub között megszületett megállapodást. Most pedig már a részletek is napvilágot láttak.

A Citynél az átigazolási rekordot Sergio Agüero szerződtetése jelentette – eddig –, az argentin csatárért 2011-ben 38 millió fontot fizettek ki az angolok.

A megegyezés hallatán még a másodosztályú QPR-nál is pezsgőt bonthattak, ugyanis 2010-ben olyan záradékot tettek bele a szerződésbe, miszerint a Liverpoolnak Sterling esetleges eladási ára után húsz százalék kerül hozzájuk.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30
Ezek is érdekelhetik