Man. City: „Háború kell? Megkapod!” – Mónika show-ba illő balhé megy Angliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 09:47
Pillanatok alatt elképesztő őrületté fajult egy olyan aprónak induló vita, amelynek főszereplője Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti középpályása, akit Pep Guardiola nem kedvelt meg. Aztán jött az ügynök, a beszólogatások, és elfajult az ügy. De úgy, hogy ehhez még Angliában sincsenek hozzászokva…

Az egész a nyáron kezdődött, mikor Pep Guardiola átvette a Manchester City irányítását. A spanyol edző szereti, ha komolyan veszik, így azonnal hozott két olyan döntést, amit kevesen mernének bevállalni: elmondta, hogy nála nagy valószínűséggel sem Joe Hart, sem Yaya Touré nem kap lehetőséget.elmondta, hogy nála nagy valószínűséggel sem Joe Hart, sem Yaya Touré nem kap lehetőséget.

Guardiola elégedetlen volt a játékosok felkészültségével és hozzáállásával, ezért született meg a döntés. Aztán jött a menedzser.

„Pep nem szereti a karakteres játékosokat, csak az olyan labdarúgókat, akik félnek tőle és azt teszik, amit mond nekik. A Cityhez érkezve az első dolga az volt, hogy kipécézte magának Yayát és Hartot, kettőt a klub legnagyobb játékosai közül. Mindkettejüknek szavuk van az öltözőben, és Guardiola ezt nem szereti” – indokolt Touré ügynöke, Dmitrij Szeluk, aki ezt követően hosszú perceket szánt arra, hogy Guardiolát szidja.

És itt szakadt el a cérna a City edzőjénél.

A Daily Mail legfrissebb beszámolója szerint Guardiola közölte a vezetőséggel, neki ilyen játékos és menedzser még véletlenül sem kell a közelébe, így nála Yaya garantáltan nem játszik egy percet sem, ráadásul az első alkalommal, amikor lehetősége lesz rá – azaz januárban –, átadólistára teszi a labdarúgót.

Mivel a vezetők már többször elmondták Manchesterben, hogy hagyják az új edzőt érvényesülni, szinte biztosra vehető, hogy Touré csapatot vált januárban – a hírek szerint egyébként maradna Angliában, mert a családja már megszokta ezt a környezetet.

És persze a válasz sem maradt el a menedzsertől.

„Ha Guardiola háborúzni akar, hát megkapja! Ha pedig be akarja bizonyítani, milyen jó edző, ne egy olyan csapathoz menjen, amelynél addig tömik a zsebét százmilliókkal, amíg nem jön valami eredmény. Menjen inkább a Zaragozához vagy a Sunderlandhez, ott mutassa meg, mire képes…” – idézi a chroniclelive.co.uk Szelukot.

Bármi is lesz az ügy kimenetele, egy biztos: ilyen nagyszabású balhé már rég volt Angliában, és garantált, hogy januárig még hallunk az ügyről…

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
20 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik