William Gallas: Szoboszlai Dominik a világ egyik legjobb játékosává válhat

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 10:17
null
Gallas szerint nem lesz könnyű, de Szoboszlainak meg kell írnia a saját történetét (Fotó: Árvai Károly)
William Gallas a Chelsea színeiben két angol bajnoki címet nyert, most lapunknak adott exkluzív interjújában beszélt Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolásáról.


– Mit szól Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződéséhez?

– Mindenekelőtt gratulálok neki, az ügynökének és a szüleinek is – nyilatkozta lapunknak adott exkluzív interjújában William Gallas, aki a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham színeiben 321 Premier League-mérkőzésen lépett pályára, jelenleg pedig a ZTE FC utánpótlásedzője. – Dominik édesapjának munkája, illetve tinédzserkorban hozott döntései jó útra terelték őt. Azóta ezen az úton halad, és azon is kell maradnia. A Liverpoolba szerződésével magasabb szintre lépett, olyan csapatba került, amelyben a játékosok többsége a nemzetközi porondon is elismert, kiváló képességű futballista.

– Sokszor mondják, a Premier League más világ – mit gondol, a magyar labdarúgó mennyi idő elteltével illeszkedik be teljesen új csapatába, illetve az angol futballközegbe?
– Természetesen időre lesz szüksége a beilleszkedéshez. Ahhoz, hogy alapemberré váljon, minden edzésen és mérkőzésen a maximumot kell nyújtania. Ami a technikai képességeket illeti: egyáltalán nem féltem Szoboszlai Dominikot, ugyanis minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen, és a közeljövőben, Liverpool-játékosként a világ egyik legjobbjává váljon. Amire kíváncsi vagyok, az a mentális rész. Vajon képes lesz-e minden egyes hét végén arra, hogy a legmagasabb szintű teljesítményt nyújtsa? Mert a Premier ­League-ben ez kell.

–Szoboszlai Dominik két és fél évet játszott a Bundesligában, ám sokak szerint a Premier League-et nem lehet összehasonlítani egyik európai bajnoksággal sem.
–A Premier League a világ legerősebb bajnoksága, ez a liga az összes többi felett áll. Nézzük meg a mérkőzések intenzitását... Akár nagy-, akár kiscsapat ellen játszol, minden alkalommal százszázalékos mentális és fizikai teljesítményre van szükség. Annak külön örülök, hogy innentől még több angol mérkőzés és ezáltal még több vita, eszmecsere lesz a tévében Magyarországon. Az biztos, hogy az országban bőven ad beszédtémát az angol futball.

Az egyik legerősebb bajnokságban a legjobb középpályásoké a 8-as mez – Szoboszlai Dominik megkapta! (Fotó: Getty Images)
Az egyik legerősebb bajnokságban a legjobb középpályásoké a 8-as mez – Szoboszlai Dominik megkapta! (Fotó: Getty Images)

–Szoboszlai Dominik a rá jellemző módon, nagy vagánysággal a nyolcas mezszámot választotta, amelyet Liverpoolban a klub legendájával, Steven Gerrarddal kapcsolnak össze.
–Amikor a nyolcas számú mezről és a Liverpoolról beszélünk, valóban szinte mindenkinek Steven Gerrard jut eszébe. Tudni kell, hogy a Premier ­League-ben a legjobb középpályások viselik ezt a számot. Nem lesz könnyű, de meg kell írnia a saját történetét, és ehhez a lehető legjobbakat kívánom neki.

–Mit gondol, mit üzen a magyar fiataloknak ez a szenzációs átigazolás?
–Szoboszlai Liverpoolba igazolása egyértelműen azt üzeni a magyar fiataloknak, merjenek nagyot álmodni, mert kemény munkával az életben szinte bármi lehetséges. Elképesztő, milyen reakciót váltott ki a magyar emberekből ez az igazolás, egyértelműen a nemzet büszkesége lett. Ha pedig sikerül alapemberré válnia a Liverpoolban, és döntő szerepet vállal a válogatott csapatkapitányaként abban, hogy Magyarország kijusson világbajnokságra, Európa-bajnokságra, akkor Puskás Ferenc után a magyar labdarúgás történetének második legnagyobb futballistája lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik