Gera gólja is kevés volt a pontszerzéshez

Vágólapra másolva!
2009.12.28. 18:08
Címkék
Nem pihennek az angol labdarúgó-bajnokság csapatai, a hétvégi forduló után máris újabb meccseket játszanak. A hétfői programban pályára léptek magyar érdekeltségű csapatok is: a Gera Zoltánnal felálló Fulham a magyar játékos korai gólja ellenére is pont nélkül távozott a listavezető Chelsea otthonából. A Fülöp Mártont a kapujában bevető Sunderland idegenben szerzett egy pontot a Blackburn ellen.
Gera (fehérben) félfordulatból szerzett vezetést a Fulhamnek (Fotó: Reuters)
Gera (fehérben) félfordulatból szerzett vezetést a Fulhamnek (Fotó: Reuters)

 A Chelsea minden bizonnyal azzal a tudattal fogadta a Fulhamet, hogy ezúttal majd sikerül egy biztos győzelemmel feledtetnie az utóbbi mérkőzések gyengébb eredményeit. A klub elérte, hogy Didier Drogba, Salomon Kalou és John Obi Mikel csak a mérkőzés után csatlakozzon az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő válogatottjához, ám velük is úgy tűnt, hogy öltözőben maradt Carlo Ancelotti együttese.

Az elmaradhatatlan szaltó
Az elmaradhatatlan szaltó

Gera Zoltán ugyanis a 4. percben megszerezte a vezetést a Fulhamnek. Konchesky bal oldali beadása magasnak bizonyult Gerának, a hosszú oldalon Bobby Zamora két védő szorításában nem találta el igazán jól a labdát, ami így visszakerült a magyar játékoshoz. Gera az ötösről a kapunak háttal állva először felpörgette magának a labdát, majd félfordulatból Petr Cech mellett a hálóba lőtt. (A visszajátszások kapcsán véleményes, hogy Gera nem volt-e lesen a gólja előtt.)

A félidő felére magához tért a Chelsea, és beszorította kapuja elé a Fulhamet. Látszott, hogy Drogba nagyon motiváltan lépett pályára, mindenképpen győzelemmel szeretett volna elutazni az elefántcsontparti válogatotthoz. A „Kékek" csatára azonban rendre kihagyta a lehetőségeit.

GERA VEZETŐ GÓLJA
 

 

A Fulham kontrákra rendezkedett be, amikben benne volt a veszély lehetősége. Úgy látszott, megtalálták azt a posztot Gerának, ahol a legjobb teljesítményre képes. Legtöbbször Zamora mögött helyezkedett el, és innen próbálta segíteni a támadásokat.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, ha csak annyiban nem, hogy még nyomasztóbb lett a Chelsea fölénye. Gerát a 71. percben cserélte le Roy Hodgson, ezután pedig (nem állítjuk, hogy összefüggés van a két dolog között) sikerült megfordítania a mérkőzést a hazai csapatnak.

Előbb a 72. percben a csereként beállt Ivanovics beadására érkezett jó ütemben Drogba, és a védők felett elszálló labdát a kapus mozgásával ellenkező irányba fejelve megszerezte az egyenlítő gólt. Három perccel később Kalou lőtt el keresztbe egy labdát, amire lecsapott a szintén csereként beállt Daniel Sturridge, lövését még bravúrral védte Schwarzer, a labda viszont Chris Smallingra pattant, róla pedig saját kapujába.

Ezzel a találattal fordított a Chelsea, így biztos, hogy a 20. forduló után is Drogbáék állnak majd a tabella élén.

CHELSEA-FULHAM 2-1
 
 
  

 

A Fülöp Mártont végig a soraiban tudó Sunderland Darren Bent duplájával hozott el egy pontot a Blackburntől, míg az Everton a hajrában harcolta ki a győzelmet a Burnley ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Tottenham 2–0-ra nyert a West ham ellen, míg a Manchester City este játszik a Wolverhamptonnal.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 20 14 3 3 45–16 +29  45
2. Manchester United 19 13 1 5 40–18 +22  40
3. Arsenal 18 12 2 4 47–20 +27  38
4. Tottenham 20 11 4 5 42–22 +20  37
5. Aston Villa 19 10 5 4 29–17 +12  35
6. Manchester City 18 8 8 2 35–27 +8  32
7. Birmingham 20 9 5 6 20–18 +2  32
8. Liverpool 19 9 3 7 36–25 +11  30
9. Fulham 19 7 6 6 24–19 +5  27
10. Sunderland 20 6 5 9 28–31 –3  23
11. Everton 19 5 7 7 26–32 –6  22
12. Stoke City 19 5 6 8 15–23 –8  21
13. Blackburn 20 5 6 9 20–35 –15  21
14. Burnley 20 5 5 10 22–40 –18  20
15. Wolverhampton 19 5 4 10 17–33 –16  19
16. Wigan 18 5 4 9 21–39 –18  19
17. West Ham 20 4 6 10 28–37 –9  18
18. Bolton 17 4 5 8 24–34 –10  17
19. Hull City 19 4 5 10 18–40 –22  17
20. Portsmouth 19 4 2 13 17–28 –11  14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik