FFT: A legszebb gólomat sohasem szereztem meg – Kevin Keegan

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 15:46
null
Kevin Keegan mesélt egyebek mellett a Bremner elleni bunyóról, Billy Wright iránti csodálatáról és Lawro szereléséről (Fotó: AFP)
A 63-szoros legendás angol csatár mesélt a FourFourTwo-nak egyebek mellett a Bremner elleni bunyóról, Billy Wright iránti csodálatáról és Lawro szereléséről.

 

A Liverpool, a Hamburg vagy a Newcastle korábbi ikonikus játékosa a FourFourTwo magazin Még ne oltsd el a lámpát – olvasni akarok című rovatában mesélt a pályafutásáról.

A gyerekkoráról azt mondta: „A gyerekkori hősöm Billy Wright volt. Az első meccset a tévében hétévesen láttam, a Wolves játszott. Billy alacsony volt, és középhátvédként szerepelt. Már akkor lehetett tudni, hogy én sem leszek egy szálfatermet, nem vagyok sokkal magasabb százhetven centinél. Ha nem futballista lettem volna, most valószínűleg Doncasterben lennék egy öntödében: ott dolgoztam, amikor otthagytam az iskolát. Nem élveztem volna ennyire az életet, az egyszer biztos.”

A legszebb gólja kapcsán pedig az jutott az eszébe: „A legszebb gólom egy olyan, amit sohasem szereztem meg. A Southamptonban voltam, és a Manchester United ellen esett. Egy hátravetődős gól, amit les miatt nem adtak meg, noha ma már ez teljesen szabályos lenne, hiszen a lesen tartózkodó játékos a kapu közelében sem volt. Nem sok látványos gólt szereztem, ezért sajnálom, hogy nem adták meg, de az interneten bárki megnézheti.”

A Kevin Keegannel készült nosztalgikus hangvételű cikk teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik