Edzősors: a Real Madrid legendája visszautasította a PL-csapat megkeresését

2023.02.07. 11:20
null
Raúl nem megy sehová (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds United hétfőn bejelentette, hogy megválik a menedzserétől, Jesse Marschtól. A spanyol As szerint a klub Raút is kiszemelte utódnak, de a Real Madrid legendája nem akarja elhagyni a blancók második csapatát, a Castillát, melyet már négy éve irányít.

 

Menesztették a Leeds United vezetőedzőjét

Jesse Marsch menesztésével megüresedett a menedzseri poszt a Leedsnél, de a helyet nem Raúl fogja kitölteni. A 45 éves egykori klasszis labdarúgó jelenleg a Real Madrid második csapatát, a Castillát irányítja. Elégedettek is lehetnek vele, hiszen a gárda 22 forduló után a második, és csupán két pontra van az első, és egyben egyenes ágon feljutó helyen álló Alcorcóntól.

Éppen emiatt Raúl nem akarja elhagyni szeretett klubját, még a Premier League-ben szereplő és nagy múlttal rendelkező Leeds United kedvéért sem.

Frankfurtban kaphat kispadot a Real Madrid legendája
Adiós, Örök Kapitány! Raúl búcsút intett a futballnak

Nem ez az első eset, hogy a legendás futballistából lett edzőt összeboronálták volna egy klubbal, mivel korábban például az Eintracht Frankfurttal és a Schalkéval is szóba hozták már. Utóbbiban a Realt elhagyva 2010 és 2012 között játszott, innen a kapcsolat.

Raúl – aki eddig még legfeljebb csak tartalékcsapatot irányított – egyébként nagyobb álmokat dédelget annál, mint hogy a Premier League-ben edzősködjön, ugyanis egy nap a Real Madrid első csapatát szeretné irányítani.

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
3 órája

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
5 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
23 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:34

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03