Barcelona: 70 millió euróért jöhet az Arsenal középpályása

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 10:44
Újabb Arsenal-játékos költözhet Barcelonába. Legalábbis angol sajtóhírek szerint a katalánok megaajánlatot készülnek tenni Aaron Ramseyért.

A The Sun tudni véli, hogy Luis Enrique régóta követi Ramsey pályafutását, többször is megtekintette személyesen is a walesi középpályást. A lap szerint a Barcelona több mint 70 millió eurós ajánlatot készül tenni a 24 éves futballistáért.

A Barcelona ugyan 2016-ig nem igazolhat, de erre is megvan a megoldás. A katalánok ugyanis előszerződést kötnének az Arsenallal, Ramsey csak a jövő nyáron érkezne hozzájuk.

A hír elsőre elég nagy pletykának tűnhet, de ismert, hogy a két klub jó viszonyt ápol egymással. Eleve hasonló a futballról alkotott filozófiájuk, ráadásul a katalánok előszeretettel vesznek játékost a londoniaktól (a fordítottja is előfordult már, Alexis Sánchez például a Barcelonából igazolt át az Arsenalhoz).

Korábbi cikkünkből megtudhatja, hogy a Barcelona 2000 óta összesen mekkora összegért igazolt az Arsenaltól.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
14 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34
Ezek is érdekelhetik