Arsenal: megműtik a sztárt, idén már nem lép pályára

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 16:06
Jack Wilshere-nek, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal középpályásának a lábát a hírek szerint meg kell műteni, emiatt az idén már nem léphet pályára.

Mint már megírtuk, Jack Wilshere a gárda augusztusi, szezon előtti felkészülésén szenvedett bokasérülést, a jelentések szerint a 23 esztendős játékosnak hajszáltörés keletkezett a bokájában, ám az Arsenalnál akkor még úgy gondolták, a 28-szoros angol válogatott középpályásnak csak néhány napot kell kihagynia.Jack Wilshere a gárda augusztusi, szezon előtti felkészülésén szenvedett bokasérülést, a jelentések szerint a 23 esztendős játékosnak hajszáltörés keletkezett a bokájában, ám az Arsenalnál akkor még úgy gondolták, a 28-szoros angol válogatott középpályásnak csak néhány napot kell kihagynia.

Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere azóta megerősítette, hogy Wilshere felépülésében visszaesés történt, és kés alá kell feküdnie a labdarúgónak, aki így három hónapos kihagyásra kényszerül – ez azt jelenti, hogy az idén már nem is léphet pályára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik