Arsenal: balhézott a volt Vidi-edzővel, „futballt eszik-iszik” – övé a jövő?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 14:36
null
Mindenképpen Londonban akarta folytatni a pályáját (Fotó: AFP)
A nyáron 8 millió euróért érkezett a francia másodosztályú Lorient-tól az Arsenalhoz a 19 éves középpályás, Mattéo Guendouzi, akit az egyik legnagyobb francia tehetségnek tartanak, s általános meglepetésre az „ágyúsoknál” újoncnak számító menedzser, Unai Emery az első fordulóban rögtön a kezdőbe állította a marokkói származású labdarúgót.

 

A hétvégén, az angol bajnokság első fordulójában az Arsenal a címvédő Manchester Cityt fogadta, és a vendégek 2–0-ra legyőzték a londoniakat a 22 év után véget érő Wenger-érát követő első PL-mérkőzésükön. Unai Emerynek, a hazaiak menedzserének egyik meglepő húzása a fiatal francia középpályás, Mattéo Guendouzi csapatba állítása volt.

A posztját tekintve mélységi irányítónak mondható Guendouzi mellett ugyan az első gólnál Raheem Sterling bántóan könnyedén ment el, azért összességében nem vallott szégyent: 72 alkalommal ért labdához, aminél többször egy csapattársa sem.

A 19 éves marokkói származású futballistát már jó ideje figyelték az Arsenaltól, s nem csak ők: a Juventus és a Borussia Dortmund mellett a PSG radarján is rajta volt. Utóbbi kevéssé meglepő: Guendouzi 12 évesen a fővárosiaknál kezdett focizni, ám két év után elengedték, a Lorient pedig örömmel csapott le rá, így ő lett a francia klub akkoriban alapított akadémiájának első „arca”.

„Hamar kitűnt a kortársai közül tehetségével, játékintelligenciájával, hosszú átadásaival, s olykor lehetetlennek tűnő passzaival. Rendre egy-két évvel idősebb korosztályban szerepelt, ám néhány meccs után már mindig ő volt a főnök a csapatban” – fogalmazott a Lorient elnöke, Loic Féry.

Guendouzi lett a klub első olyan akadémistája, aki felnőttszerződést kapott a csapatnál, a 2016–2017-es idény rajtján már az A-csapat keretében szerepelt, s 2016 októberében a Nantes elleni bajnokin be is mutatkozott.

A BALHÉ CASONIVAL
Guendouzi 2017. január 8-án a Nice elleni kupameccsen hosszú idő után kapott kezdőként lehetőséget Casonitól, ám már a 12. percben sárgát kapott egy túlzottan vehemens szerelési kísérlet után, s később is folytatta a hasonló becsúszásokat. Casoni megelőzendő a piros lapot, az 55. percben lehívta hősünket a pályáról, aki viszont ezt követően nem volt hajlandó kezet fogni az edzővel, hanem sértődötten az öltözőbe viharzott. Ezt követően Casoninál már csak egyszer kapott lehetőséget, májusban az OM ellen, s a csapat az idény végén búcsúzott az élvonaltól.

„Imádja a futballt, ezzel kel és fekszik, eszi-issza a futballt, minden gondolata körülötte forog” – mondta róla Sylvain Ripoll, akkori edzője. Ripollt azonban nem sokkal Guendouzi bemutatkozása után kirúgták a gyenge eredmények miatt, s a helyére érkezett a korábbi Videoton-edző, Bernard Casoni, akivel az ifjú talentumnak hamar sikerült összebalhéznia, így mindössze 9 meccsen szerepelt az első felnőttszezonjában – amelynek végén a Lorient egyébként kiesett.

A másodosztályra Casoni már nem maradt, érkezett a pályakezdő Mickaël Landreau, akinél már több lehetőséghez jutott, ám egy három hónapos meccsszünet során nyilvánvalóvá vált számára, távoznia kell. S a fiatal Guendouzi azt is pontosan tudta, hol szeretné folytatni: az Arsenalban akart játszani.
Az „ágyúsok” fő játékosmegfigyelője – Ousmane Dembélé vagy épp Kagava Sindzsi felfedezője –, Sven Mislintat többször is személyesen utazott el a Lorient-hoz, hogy Guendouzit megfigyelje, sőt, Unai Emery maga járt utána a megszerzésének.

„Amikor az Arsenal hivatalosan is megkeresett bennünket, egyből világossá vált, hogy kell nekik Mattéo. Amikor megkérdeztük, hogy hova szeretne igazolni, azonnal rávágta, hogy a Premier League-ben, az Arsenalnál akar futballozni” – árulta el Féry.

Az álomból pedig viszonylag hamar valóság is lett és a tekintélyes Independent szavazásán voksolók kétharmada szerint a mélységi irányító posztján szereplő fiatal francia már most jobb, mint a svájci válogatott Granit Xhaka, így nyugodtan át is veheti a helyét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik