Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

M. B.M. B.
2025.05.05. 11:16
null
Trent Alexander-Arnold (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Liverpool jobbjátvédje, Trent Alexander-Arnold hivatalos X-oldalán (korábban Twitter) közölte, hogy az idény végén, szerződése lejártával távozik a klubtól.

„Ez a legnehezebb döntés, amit valaha meghoztam az életem során. Tudom, hogy sokakat frusztrált, hogy nem beszéltem erről, de a klub érdekeire, avagy a 20. számú bajnoki cím megszerzésére akartam koncentrálni. Az elmúlt 20 évben ez a klub jelentette az életemet. A támogatás, amit az akadémiai évektől kezdve folyamatosan kaptam a klubban és azon kívül, örökre velem marad – örökre az adósotok vagyok” – fogalmazott üzenetében Trent Alexander-Arnold, hozzátéve, hogy azért távozik, mert új kihívásokra van szüksége és szeretne kilépni a komfortzónájából.

A 26 éves játékos ezután mindenkinek köszönetet mondott, aki az útja során támogatta, majd közölte, hogy a továbbiakban is szurkolni fog a „vörösök” sikereiért.

„Áldásnak tartom, hogy valóra válthattam az álmaimat itt, és hálás vagyok azokért a csodás pillanatokért, amelyeket veletek együtt átélhettem. A klub iránt érzett szeretetem sohasem múlik el” – zárta üzenetét Alexander-Arnold. 

A 33-szoros angol válogatott labdarúgó két bajnoki címet, illetve angol Ligakupát, továbbá egy-egy Bajnokok Ligáját, FA-kupát, európai Szuperkupát, angol Szuperkupát (Community Shield), illetve klubvilágbajnokságot nyert a Liverpoollal. Alexander-Arnold egybehangzó sajtóhírek szerint nyáron szabadon igazolhatóként csatlakozik a spanyol Real Madridhoz. A júliusban életbe lépő szerződést várhatóan a soron következő hetekben írják alá a felek.

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Minden jel arra utal, hogy a 26 éves játékos húsz év után elhagyja az Anfield Roadot. A Liverpoolnál már inkább Szalah és Van Dijk megtartásán munkálkodnak.

 

 

Legfrissebb hírek

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
27 perce

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Tinédzser miatt kerülhet a padra Mohamed Szalah

Angol labdarúgás
1 órája

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
5 órája

Vinícius ezúttal is betalált, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább a Benfica ellen

Bajnokok Ligája
14 órája

Az UEFA nem engedi pályára lépni Gianluca Prestiannit a Real Madrid ellen – hivatalos

Bajnokok Ligája
20 órája

IFFHS: a Real Madrid az elmúlt öt év legsikeresebb csapata

Minden más foci
Tegnap, 12:21

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:43
Ezek is érdekelhetik