Amorim: Szimpatizálok Postecoglouval, de nagyobb nyomás alatt vagyok, egy nagyobb klubnál

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 19:10
Ruben Amorim szerint mivel nagyobb klubnál van, mint Ange Postecoglou, nagyobb rajta a nyomás (Fotó: Getty Images)
Február 16-án, vasárnap 17.30-tól két, a várakozások alatt teljesítő csapat, a Tottenham Hotspur és a Manchester United csap össze egymással az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a „vörös ördögöket” irányító Ruben Amorim többek között arról beszélt, hogy a két vezetőedző, így a két klub is hasonló problémákkal küzd.

Mint ismert, 24 forduló után a Manchester United 29 ponttal a tabella 13. helyén szerénykedik, míg aktuális ellenfele, vendéglátója, a sérülésektől tizedelt Tottenham még ennél is gyengébben teljesít, hiszen az észak-londoniak a megszerzett 27 pontjukkal csupán 14. helyen állnak – azonos pontszámmal az Evertonnal és a West Hammel.

A hétvégi „roncsderbi” előtt az MU-t irányító Ruben Amorimot kérdezték Ange Postecoglouhoz fűződő kapcsolatáról.

„Természetesen (szimpatizálok vele), különösen azért, mert jó srác. Nagyon jó edző. A megfelelő módon akarja játszani a futballt és számomra ez jó dolog. Amikor ezt a szakmát választjuk, számos jó dolog van, de érezned kell a nyomást, amikor nem nyersz. Minden tiszteletem mellett úgy vélem, nagyobb klubnál vagyok és nagyobb nyomás nehezedik rám. Értem a párhuzamot. Ő nagyon fontos edző, aki követi az elveit”húzta alá Amorim, aki elmondása szerint nagy rajongója Postecoglou munkájának.

„Más kultúrából érkeztünk, portugál vagyok és minden portugál edző próbál alkalmazkodni. Én is alkalmazkodom. Egyszerű rendszert használok, mert úgy gondolom, hogy ha ebben a rendszerben dolgozol, egyszerre több játékrendszerben tudsz játszani, ez az én filozófiám. De nem nyertünk meccseket és megértem a párhuzamot köztem és Ange között, mert ugyanazokkal a problémákkal küzdünk” – tette hozzá a portugál szakember.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Február 14., péntek
21.00: Brighton & Hove Albion–Chelsea (Tv: Match4)
Február 15., szombat
13.30: Leicester City–Arsenal (Tv: Spíler1)
16.00: Aston Villa–Ipswich Town
16.00: Fulham–Nottingham Forest
16.00: Manchester City–Newcastle United (Tv: Spíler1)
16.00: Southampton–AFC Bournemouth (Tv: Match4)
16.00: West Ham United–Brentford
18.30: Crystal Palace–Everton (Tv: Spíler1)
Február 16., vasárnap
15.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
17.30: Tottenham Hotspur–Manchester United (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Liverpool24176158–23+35 57 
  2. Arsenal24148249–22+27 50 
  3. Nottingham Forest24145540–27+13 47 
  4. Chelsea24127547–31+16 43 
  5. Manchester City 24125748–35+13 41 
  6. Newcastle24125742–29+13 41 
  7. Bournemouth  24117641–28+13 40 
  8. Aston Villa24107734–37  –3 37 
  9. Fulham2499636–32  +4 36 
10. Brighton & Hove Albion24810635–38  –3 34 
11. Brentford24941142–42    0 31 
12. Crystal Palace2479828–30  –2 30 
13. Manchester United24851128–34  –6 29 
14. Tottenham24831348–37+11 27 
15. Everton2469925–30  –5 27 
16. West Ham United24761129–46–17 27 
17. Wolverhampton24541534–52–18 19 
18. Leicester City24451525–53–28 17 
19. Ipswich Town24371422–49–27 16 
20. Southampton24231918–54–36 

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
9 órája

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
10 órája

Nem mond le a Bajnokok Ligája-indulásról a Manchester United

Angol labdarúgás
11 órája

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Műtét vár Conor Bradley-re, véget ért számára az idény – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.11. 15:04
Ezek is érdekelhetik