Botrány: felfüggesztették a bírót, aki videóban gyalázta a Liverpoolt és Kloppot

T. Z.T. Z.
2024.11.11. 19:53
Lehet, hogy David Coote már nem bíráskodhat többet Angliában (Fotó: Getty Images)
Óriási botrányt kavartak Angliában azok a kiszivárgott videók, amelyekben az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) egyik legismertebb játékvezetője, David Coote minősíthetetlen jelzőkkel illeti a Liverpoolt és annak korábbi menedzserét, Jürgen Kloppot. Az eset nem maradt következmények nélkül: a játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL) azonnali hatállyal felfüggesztette a bíró működését, és további vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A közösségi médiában hétfőn napvilágot látott egyik telefonos videóban – amelyet először az X-en egy Josh97LFC nevű felhasználó osztott meg – Coote egy 2020-as Liverpool–Burnley meccsről fejtette ki nyomdafestéket nem tűrő véleményét, amelyben egyebek között azt mondta: „Az egész Liverpool egy nagy sz.r, Klopp pedig egy német k.csög.” De mondandójában később „arrogánsnak” is nevezte a Liverpool akkori menedzserét, akivel inkább nem is szeretne szóba állni. De egy másik felvétel is felkerült az internetre: itt a játékvezető már arról beszélt, hogy ezek a felvételek semmilyen körülmény között sem kerülhetnek nyilvánosságra, valamint hangsúlyozza, hogy gyűlöli a scousereket, azaz a liverpooli lakosokat.

„Először hazugsággal vádolt meg (Klopp – a szerk.), aztán csak úgy lef.szozott engem. Nem akarok beszélni olyan emberrel, aki ennyire kib.szottul arrogáns. Mindent megteszek, hogy ne kelljen vele beszélnem. James Milner viszont rendben van, vele jól kijövök” – hallható még a felvételeken.

A BBC beszámolója szerint miután értesült az esetről, a játékvezetői testület azonnali hatállyal felfüggesztette Coote működését, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben. Mint azonban írták: egyelőre nem egyértelmű, mikor forgatták a videót, és az sem, hogy egyáltalán hiteles-e. Hozzátették azt is, hogy a vizsgálat befejezéséig nem kívánnak nyilatkozni az ügyről. Ha viszont később bebizonyosodik, hogy a videók valóban eredetiek, az Coote játékvezetői karrierjének a végét is jelentheti.

A 42 éves Coote egyébként a Premier League egyik legtapasztaltabb játékvezetője, aki 2018 óta bíráskodik az angol élvonalban, és ő vezette a szombati Liverpool–Aston Villa (2–0) összecsapást is.

 

Legfrissebb hírek

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
5 órája

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
11 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
20 órája

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
Tegnap, 10:46

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
Tegnap, 9:16

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49