A Nottingham beperelheti a klubot maffiabandának nevező Gary Neville-t

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 11:54
Anthony Taylor játékvezetőn több ítéletet is számon kértek a Nottingham Forest játékosai (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Nottingham Forest jogi lépéseket fontolgat a Sky csatorna ellen, miután Gary Neville szakértő maffiabandának nevezte a csapatot.

 

A Daily Mail úgy tudja, hogy a Nottingham Forest jogi lépéseket fontolgat a Sky csatornán szakértőként tevékenykedő Gary Neville ellen. Közben az angol szövetség a klubot vonja felelősségre.

Mint ismert, a Nottingham Forest a Premier League 34. fordulójában 2–0-ra kikapott az Everton vendégeként. Evangelosz Marinakisz, a Forest görög tulajdonosa dühös volt, mert úgy érezte, csapata három tizenegyest is kaphatott volna, azonban a VAR egyszer sem küldte a monitorhoz Anthony Taylor játékvezetőt. A klub ezt követően X-bejegyzésben tudtatta, hogy a játékvezetők szervezetéhez (PGMOL) fordul, külön kiemelve, hogy a VAR-t kezelő Stuart Attwell a szintén a kiesés elől menekülő Luton szurkolója. A Forest kérte, hogy a mérkőzésen készült VAR-hangfelvételeket hozzák nyilvánosságra a teljes átláthatóság érdekében. Továbbá szeretnék elérni, hogy a PL átgondolja a játékvezetők kiküldetési szabályát.

„Ez olyan, mint egy maffiabanda nyilatkozata. Őszintén, mit gondolnak? Olyanok, mint egy ingerlékeny gyerek, ez kínos. És az a feltételezés, hogy valamiféle csalásra következtetnek, mert a Stockley Parkban a VAR-ban van egy hivatalos személy, aki Luton-szurkoló, az egy botrány, és ezért meg fognak fizetni” – reagált Gary Neville, a Sky Sports szakértője.

A Daily Mail úgy tudja, a Nottingham Forest beperelheti a Sky-t Gary Neville maffiaszidalmazása miatt. A klub hétfő este újabb közleményt adott ki, melyben ismételten kéri a PGMOL-t a helyzet kivizsgálására. „A tegnapi mérkőzést követően az NFFC közleményt adott ki, amelyben kiemelte aggodalmunkat a PGMOL által a mérkőzésre kijelölt VAR megítélése miatt. Ezt a kérdést már a mérkőzés előtt felvetettük a PGMOL-nak, mert féltünk attól, hogy ha bármi rosszul alakulna a játékvezetéssel, akkor milyen mellékszálakkal járna. Ez a félelem be is igazolódott, mivel három, a klub ellen hozott fontos döntés helyessége is megkérdőjelezhető. ”

34 fordulót követően a Nottingham Forest a 17., még bennmaradást jelentő helyen áll 26 ponttal, mögötte 25 ponttal a rivális Luton Town már a kieső zónában tartózkodik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Aston Villa–AFC Bournemouth 3–1 (Rogers 45+1., M. Diaby 57., Bailey 78., ill. Solanke 31. – 11-esből)
Crystal Palace–West Ham United 5–2 (Olise 7., Eze 16., Emerson 20. – öngól, Mateta 31., 64., ill. Antonio 40., Henderson 89. – öngól)
Everton–Nottingham Forest 2–0 (Gueye 29., McNeil 76.)
Fulham–Liverpool 1–3 (Castagne 45+2., ill. Alexander-Arnold 32., Gravenberch 53., Diogo Jota 72.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Luton–Brentford 1–5 (Berry 90+2., ill. Wissa 24., 45+1., Pinnock 62., Lewis-Potter 64., Schade 86.)
Sheffield United–Burnley 1–4 (Hamer 52., ill. Bruun Larsen 38., Assignon 40., Foster 58., J. Gudmundsson 71.)
Wolverhampton–Arsenal 0–2 (Trossard 45., Ödegaard 90+5.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Arsenal

33

23

5

5

77–26

+51 

74 

2. Liverpool

33

22

8

3

75–32

+43 

74 

3. Manchester City

32

22

7

3

76–32

+44 

73 

4. Aston Villa

34

20

6

8

71–50

+21 

66 

5. Tottenham

32

18

6

8

65–49

+16 

60 

6. Newcastle

32

15

5

12

69–52

+17 

50 

7. Manchester United

32

15

5

12

47–48

–1 

50 

8. West Ham

34

13

9

12

54–63

–9 

48 

9. Chelsea

31

13

8

10

61–52

+9 

47 

10. Brighton & Hove Albion

32

11

11

10

52–50

+2 

44 

11. Wolverhampton

33

12

7

14

46–53

–7 

43 

12. Fulham

34

12

6

16

50–54

–4 

42 

13. Bournemouth

33

11

9

13

48–60

–12 

42 

14. Crystal Palace

33

9

9

15

42–56

–14 

36 

15. Brentford

34

9

8

17

52–59

–7 

35 

16. Everton

33

10

8

15

34–48

–14 

30 

17. Nottingham Forest

34

7

9

18

42–60

–18 

26 

18. Luton Town

34

6

7

21

47–75

–28 

25 

19. Burnley

34

5

8

21

37–69

–32 

23 

20. Sheffield United

33

3

7

23

31–88

–57 

16 

Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik