Liverpool: Nem egyszerű a helyzet, nagyon nem – Jürgen Klopp

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.20. 15:59
Jürgen Klopp elárulta: Szoboszlai Dominik már visszafelé tart a sérüléséből, de a Luton ellen még nem lesz bevethető (Fotó: Getty Images)
Bár így is egyértelmű favorit, rengeteg labdarúgót kell nélkülöznie az angol élvonalbeli bajnokságot (Premier League) vezető Liverpoolnak a szerdai, Luton Town elleni bajnokin. A vörösöket irányító Jürgen Klopp szerint nincsenek egyszerű helyzetben ennyi sérült játékossal, ugyanakkor a német szakember elmondta: Szoboszlai Dominik már visszafelé tart a sérüléséből.

Az eredményekre nem lehet panasz, ám ami a sérüléseket illeti, nem most éli legszebb időszakát a Liverpool, hiszen a hosszú ideje sérült Stefan Bajcetic, Joël Matip kettős mellé az elmúlt időszakban számos játékos csatlakozott. A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, Trent Alexander-Arnold és az ugyancsak nemrég visszatért Thiago Alcantara állapota is rövid idő után visszaesett, aztán a hétvégi, Brentford elleni bajnoki előtt Alisson dőlt ki, majd a mérkőzés is több vezéráldozattal járt: Curtis Jonest és Diogo Jotát már az első félidőben, Darwin Núnezt pedig a szünetben kellett lecserélni sérülés miatt, ráadásul hétfőn arról is lehetett hallani, hogy a sérülése után ugyancsak visszatért Mohamed Szalah is megsérült.

„Nem egyszerű (a helyzet), nagyon nem. Szeretnék úgy ülni itt, hogy azt mondom, nincs semmi gondunk, de nyilvánvalóan van” – beszélt a Luton elleni meccs előtti sajtótájékoztatón csapata helyzetéről Jürgen Klopp.

„Alisson egyértelműen nem áll rendelkezésre. Ez egy izomsérülés, amelynél nem tudjuk pontosan, meddig tart, de előreláthatóan biztosan nem tér vissza (a meccsre). Diogo térd-, Curtis csontproblémával küzd, így ők kiesnek, és vannak, akiknek nap mint nap foglalkozunk az izomproblémáikkal. Holnap meglátjuk. Elég korán meglesz a felállás és meg lehet nézni, ki van ott és ki nincs” – summázta Klopp, aki beszélt Szoboszlai Dominikról és Trent Alexander-Arnoldról is.

„Kicsit több időt vesz igénybe, de Dominik és Trent is visszafelé tart a sérüléséből, ám a csapat edzésein még nem vesznek részt és ez azt jelenti, hogy ők sem bevethetők” – jegyezte meg a német szakember, akit a sajtótájékoztatón arra kértek, ossza meg, melyik futballista mikor térhet vissza, Klopp azonban csak Diogo Jota esetében nyilatkozott, elárulva, hogy a portugál támadó felépülése hónapokat vehet igénybe.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Február 21., szerda
20.30: Liverpool–Luton Town (Tv: Spíler 1) – élőben az NSO-n!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Liverpool25176259–24+35 57 
2. Arsenal25174458–22+36 55 
3. Manchester City24165357–26+31 53 
4. Aston Villa25154652–33+19 49 
5. Tottenham25145652–38+14 47 
6. Manchester United25142935–34+1 44 
7. Brighton & Hove Albion25108748–40+8 38 
8. Newcastle251141053–41+12 37 
9. West Ham25106936–44–8 36 
10. Chelsea251051042–41+1 35 
11. Wolverhampton251051039–40–1 35 
12. Fulham25851234–41–7 29 
13. Bournemouth24771033–46–13 28 
14. Brentford24741335–43–8 25 
15. Crystal Palace25671228–44–16 25 
16. Nottingham Forest25661332–44–12 24 
17. Everton*25861127–33–6 20 
18. Luton Town24551434–47–13 20 
19. Burnley25341825–55–30 13 
20. Sheffield United25341822–65–43 13 
*Pontlevonások:  Everton 10 pont

 

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
1 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
16 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
22 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38