PL: visszaküzdötte magát, és most a hónap játékosa lehet Harry Maguire

2023.11.30. 14:44
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) közzétette azon futballisták nevét, akik a novemberi hónap legjobb játékosának járó díjért vannak versenyben. A szurkolók hat játékosra szavazhatnak, és köztük van Harry Maguire is, aki az utóbbi években a teljesítménye miatt a mémek kereszttüzébe került, és aki majdnem elhagyta a nyáron a Manchester Unitedet.

A 30 éves angol válogatott játékos az utóbbi hetekben visszaverekedte magát a kezdőbe, és Lisandro Martínez távollétében Erik ten Hag első számú középhátvédje lett. Harry Maguire csapata mindhárom novemberi bajnokiját végigjátszotta, ezeken ráadásul kapott gól nélkül nyert a gárda. Az már persze az érme másik oldala, hogy az MU-nak volt honnan felzárkóznia, a Bajnokok Ligájában a kiesés szélére került, az angol Ligakupából pedig csúfos vereséggel búcsúzott.

Maguire mindenesetre stabil és jó teljesítményt nyújt, és a ligánál bekerült a hónap legjobb játékosai közé.

A Manchester United akár tarolhat is novemberben, mert a kapott gól nélkül megnyert három bajnokival Erik ten Hag jelölt a legjobb edzőnek járó díjra, míg alighanem a legszebb gólért járó elismerést Alejandro Garnacho zsebeli be. A holland menedzser tehát úgy lehet a legjobb edző, hogy továbbra is inog alatta a kispad.

A Manchester United bajnoki mérkőzései novemberben:
Fulham–MU 0–1
MU–Luton Town 1–0
Everton–MU 0–3

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
21 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14